Tegnap este elalvás előtt az ágyamban fekfe morfondíroztam minden félét határokról, melyeket rég átléptem, saját magammal szemben támasztott korlátokról, érintésekről, érzésekről...létező és még ki nem alakultakról (vagy ki nem mondottakról, be nem vallottakról). Nagyszerű gondolatok voltak, melyeket aztán rendre el is felejtettem...ha lett volna tintám-tollam... Mint a dalban: "Volna nékem tintám, tollam, volna nékem papírom, leírnám én azt te néked, mit leírni fáj nagyon."
Szóval a nagyszerű gondolataim az éríntésekről és a testiségről a ködbe vésztek, már csak arra eszméltem, hogy az ébresztő vadul visít a fülembe. Irányba álltam hát a fürdőszoba felé és kimostam agyamból kora reggel a tus verdeső hideg cseppjeivel mindent...mindent, ami csak bennem volt. Álltam ott alatta, és jólesően csorgott végig nyakamon, vállamon a vízsugarakból odaverődő víz. Sokáig álltam ott, némán, lecsupaszodva...nem is tudom mennyi idő telt el, de hirtelen ráeszméltem, hogy készülni kell, vár a munka, vár az életem. Visszazuhantam hát egyetlen másodperc alatt a valóságba és elkezdtem a napot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése