Tegnap éjjel-hajnalban dühből erőből vezettem haza, mert valami rúgkapált a mellkasomban, amit ki akartam onnan hajtani, de bárhogy nyomtam a gázpedált a becsapódó huzat nem mosta ki onnan...ekkor lelassítottam, és értettem már mi az. Két hét alatt töltött ki teljesen az érzés és az elmúlt éjjel volt az utolsó csepp, amitől aztán majd kicsordult minden... a könnyeim(egyetlen csepp).
Igen, én is vacogtam és kapaszkodtam és csak kötelességtudatból, realitásból, gyávaságból fordultam balra az úton.
Nekem nincsenek szép szavaim, nem tudom oly formába önteni mindezt, mindent, ami történt. nem tudok szép vallomásokat tenni, nem tudok esdekelve bocsánatot kétni, óriás jellemhibáim vannak, de azt hiszem változom...(talán...remélem)
És valósággá vált, és ezen már nem változtat senki és semmi....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése