Otthon

"Bárcsak lennék több, mint egy emlék,
több, mint egy állomás az út során.
Bárcsak lennék társ a bajban,
színes csend a szürke zajban..."

Az a jó abban, mikor az ember egyedül, betegen nyomja az ágyat otthon, hogy túl sok ideje marad saját magára, a gondolataira, sőt még sok-sok értelmetlen dolog hajkurászására is a neten. Nos az én mai napom is, mi több  még az előző 2-3 nap délutánjai is eképpen teltek, hiszen a nátha, szűnni nem akaró kitartással vendégeskedik nálam, bár most már a távozás mezejére kényszerítem.

Tehát sok mindenen gondolkodtam és sok mindent értékeltem át, sőt még a világháló adta és ontotta lehetőségeket is igénybe vettem, ahogy látszik ez abból is, hogy most is nyitva van előttem a laptop és ezt a bejegyzést írom bőszen-szorgalmasan. De hogy mi is az, ami miatt e virtuális tollat megragadtam...kicsit talán a be/so(k)k/allás, a megcsömörlés, az elégedetlenség, még az unalom is közrejátszik benne.

Volt időm a napokban végigszörfözni, le-check-olni mindazokat az oldalakat, melyekre esetenként évekkel ezelőtt regisztráltam, sok esetben a felhasználó név + jelszó  kombóját sem volt egyszerű kideríteni, megszerezni. :)

Az egyik ilyen oldalon elidőztem, gondoltam, ha már itt vagyok cseverészek kicsit, kifélék, mifélék az emberek. Úgy teszek most, mint egy szűz lány, és meglepődöm...valójában persze jól tudom mire számíthat az ember... de mégis, meglepődöm, mert nem is oly rég átértékeltem az életem, máshogy élem és ennek megfelelően szemlélve az oldalt, bizony még fel is háborodom az embereken...

Sokan, nagyon sokan elbújva az internet mögé, arcátlan és nyílt ajánlatot tesznek válogatás nélkül, és mikor elküldöd őket a büdös francba, akkor még ők vannak megsértődve...ééés a nagy számok törvénye alapján valószínűleg van is kapás, tovább megyek, nem is rossz kapásuk lehet, mert vélhetően nem csak 10 %-os sikeraránnyal büszkélkedhetnek ezek az emberek. Döbbenetes...

És igen Kedves Olvasó, a megdöbbenésem valódi, és nem, nem álszentség, nem szenvedek amnéziában, csak éppen a NŐK, az igazi, hús-vér, és szenvedélyes, nagybetűs NŐK nevében kikérem magamnak. 

Szeretném elkezdeni végre azt az életet, amit megálmodtam magamnak. Ennek eléréséhez most talán felállt a csapatom....

Szeretők... (a neten találtam)

Mi nem leszünk barátok utána sem, mert nem lesz utána, és nem voltunk barátok előtte sem. Mi csak szeretők voltunk, valakik, akik összetalálkoztak véletlenül, és nem tudtak egymás mellett érintés nélkül elhaladni. Mi nem fogjuk egymást utána keresni, mert valahányszor a te számodat hívnám, ott lesz bennem az a dac, hogy ha nem hiányzom, miért is keresselek, és te sem fogsz hívni, mert már nem lesz jelentősége a nevemnek a telefonodban, ha megmarad egyáltalán a számom. Érted? Mi ott leszünk egymás múltjában, és csak nézzük majd azt az ajtót, amit olyan erővel vágunk be, hogy a szíved is beleremeg majd, de nem fogjuk újra kinyitni, mert nincs miért, mert ebből nem lesz happyandes történet, még csak szerelem sem, ebből nem lesz semmi, csak te, meg én vagyunk, egy teljesen véletlen érintésben, mert nem vagy benne a tegnapjaimban, a holnapjaimban, mert nem akarom, hogy benne legyél.....

Annyira egyszerű és igaz, hogy a szívem is belehasad. Én sem tudtam volna jobban megfogalmazni...pedig erről szólt az életem évekig...