Nem tudom hogyan kezdhetném ezt a bejegyzést...talán kezdhetném azzal, hogy utoljára pont egy héttel ezelőtt beszéltem vele, űlt az ágyon, mosolygott, már várt...kanült vittem neki az infúzióhoz, mert a kórházban már elfogyott, és ebből kényelmesebb. Még filmet nézett a laptopon, és együtt kerestünk meg valami hírt, ami érdekelte.Néha már félrebeszélt, illetve csak tévesztett dolgokat, de nem gondoltuk komolynak.
Akkor hozták vissza CT vizsgálatról...akkor még nem tudtuk, talán sejtettük, hogy a tévesztett szavak egy komolyabb gond előjelei. Az ajtóból köszönés közben visszaléptem, meggondoltam magam, visszamentem és adtam neki egy nagy cuppanós puszit, hogy vigyázzon magára.
Szerdán már csak alig-alig volt érthető, és csütörtön már nem tudott szólni anyukámhoz. Aznap, akkor délután anya felhívott, és sosem tett ilyet, kérte mindenképpen menjünk be apuhoz, és legyünk vele és beszéljünk hozzá, és érezze, hogy ott vagyunk neki, vele...
Pénteken reggel sűrűn hullott a hó, minthe sosem akarna elálni, és kérlelhetetlenül ömlött az utcákra, házakra, emberekre...mindent és mindenkit beborított tisztaságával. Gyönyörű volt, és nekem egész nap csak az járt a fejemben, hogy apukámnak esik a hó...nagyon imádta és gyerekként rengeteget szánkóztunk, hócsatáztunk, játszottunk a hóban....síelni is megtanultunk, amikor már lehetőség adódott rá, hogy a Magyar is menjen...
Pénteken reggel már csak hallott minket (a nővér azt mondta, a hallás megy el utoljára)...talán egy-egy másodpercre látott is minket, talán látta is, ahogy óriási pelyhekben szakad a hó...elhúztam a kórház ablakain mind a függönyöket, hátha látja, hátha érzi...és mondtam is neki, apa nézd, esik a hó! Ott voltunk, fogtuk a kezét, beszéltünk hozzá...elmondtuk, hogy mennyire szeretjük...és hajnalban csendesen a hópelyhekkel elszállt a lelke...elment.
És még egy kicsi a végére Banyácskámtól:
"...és hajnalban csendesen a hópelyhekkel elszállt a lelke...elment....és aznap a nap is kisütött és úgy ragyogott az égen mint azt már rég nem tette...talán ezzel is jelezvén, hogy neki már jó, és jó helyen van és fentről mosolyog le ránk akár csak a Nap."
