Elment...

Nem tudom hogyan kezdhetném ezt a bejegyzést...talán kezdhetném azzal, hogy utoljára pont egy héttel ezelőtt beszéltem vele, űlt az ágyon, mosolygott, már várt...kanült vittem neki az infúzióhoz, mert a kórházban már elfogyott, és ebből kényelmesebb. Még filmet nézett a laptopon, és együtt kerestünk meg valami hírt, ami érdekelte.Néha már félrebeszélt, illetve csak tévesztett dolgokat, de nem gondoltuk komolynak.

Akkor hozták vissza CT vizsgálatról...akkor még nem tudtuk, talán sejtettük, hogy a tévesztett szavak egy komolyabb gond előjelei. Az ajtóból köszönés közben visszaléptem, meggondoltam magam, visszamentem és adtam neki egy nagy cuppanós puszit, hogy vigyázzon magára.

Szerdán már csak alig-alig volt érthető, és csütörtön már nem tudott szólni anyukámhoz. Aznap, akkor délután anya felhívott, és sosem tett ilyet, kérte mindenképpen menjünk be apuhoz, és legyünk vele és beszéljünk hozzá, és érezze, hogy ott vagyunk neki, vele...

Pénteken reggel sűrűn hullott a hó, minthe sosem akarna elálni, és kérlelhetetlenül ömlött az utcákra, házakra, emberekre...mindent és mindenkit beborított tisztaságával. Gyönyörű volt, és nekem egész nap csak az járt a fejemben, hogy apukámnak esik a hó...nagyon imádta és gyerekként rengeteget szánkóztunk, hócsatáztunk, játszottunk a hóban....síelni is megtanultunk, amikor már lehetőség adódott rá, hogy a Magyar is menjen...

Pénteken reggel már csak hallott minket (a nővér azt mondta, a hallás megy el utoljára)...talán egy-egy másodpercre látott is minket, talán látta is, ahogy óriási pelyhekben szakad a hó...elhúztam a kórház ablakain mind a függönyöket, hátha látja, hátha érzi...és mondtam is neki, apa nézd, esik a hó! Ott voltunk, fogtuk a kezét, beszéltünk hozzá...elmondtuk, hogy mennyire szeretjük...és hajnalban csendesen a hópelyhekkel elszállt a lelke...elment.

És még egy kicsi a végére Banyácskámtól:

"...és hajnalban csendesen a hópelyhekkel elszállt a lelke...elment....és aznap a nap is kisütött és úgy ragyogott az égen mint azt már rég nem tette...talán ezzel is jelezvén, hogy neki már jó, és jó helyen van és fentről mosolyog le ránk akár csak a Nap."



...az élet és Isten igazságtalan...

Requiem egy naplóhoz...

...Lujza naplójához. Végetért, mondhatnánk úgy is, hogy csúfos véget ért kedvenc "pinablogom", merthogy elérte a végső katarzist, a boldogság beteljesülését...és egyben a halált.

Utolsó bejegyzése, összefoglalása...én sem írhattam volna szebben:

 

"Füge

2010.11.24. 15:30 Friedmann Juci

Ott álltak az elhúzott függönyök előtt, egymással szemben, meztelenül, némán, feszült nyugodtsággal. Lujza rá sem hederített Kristóf meredező farkára, csak a száját figyelte, ahogy az szólni akart, de csendre intette az ujjával. Lassú csíkot húzott a körmével szájától a farkáig, és figyelte, ahogy a fehér csík lassan eltűnik a hidegrázta bőrén. Nem érdekelték az elmúlt fél év kétségbeesett, füstös éjszakái, amit mások ágyában töltött, vagy a görcsös kapaszkodások az úgynevezett szabadságához. Most csak ők ketten voltak, és a csípős hideg az ablakon túl. Kristóf lassan megfogta Lujza fenekét, és a radiátorra ültette, majd a hideg ablaküveghez nyomta. Lujza segge égett a melegtől, hátán pedig végigszaladt a hideg, de csak az érdekelte, hogy ez a délelőtt soha ne fejeződjön be. Nem akarta, hogy eljöjjön a délután, vagy egy újabb éjszaka, mikor egy újabb füstös klubban találja magát. Egy nagy, piros gombot akart, amivel megállíthatja az idő folytonosságát, és örökre magában érezheti Kristófot.

Némán élveztek el, Lujza pedig könnyes szemmel mosolygott Kristófra, és csak annyit tudott kibökni, hogy éhes.

- Lemegyek, veszek egy kis aszalt fügét a zöldségesnél, itt szemben - suttogta Kristófnak, és megcsókolta a mellkasát.

Összegumizta a haját, felöltözött, de még visszamosolygott az ajtóból, Kristófra nézett, elnevette magát, és azt mondta: - Szeretlek. Boldog volt. Úgy ugrált le a lépcsőkön, és táncolt át az úttesten, mint egy kislány.

Csak feküdt ott, a haja összecsomósodott a vértől, és akik elsőnek értek oda, még látták, ahogy egy könnycsepp gurul le az arcán. Szinte az összes esti híradó leközölte a hírt a cserbenhagyásos gázolásról, ami egy fiatal lány halálát okozta."

Hiányozni fog...

Miért hagyja?

...miután álomba sírta magát, olyan éjfél körül furcsa ilyesztő álmok gyötörték miközben éberen, ugrásra készen aludt. Nehéz estén volt túl. Először érintette meg ténylegesen a félelem, a kétségbeesés, és a tehetetlen düh. Újra kisgyermek volt, ahogy remegve, kérdő szemekkel nézett anyukájára, hogy mit segítsen, mit tegyen, mondjon már valamit, mert mindjárt megőrül, mert ő nem akar elmenekülni és homokba dugni a fejét...ő felnőttként segíteni akar, de nehéz, mert neki is hányingere van már, és remegő lábakkal áll ott a kanapé támlája mögött, szinte abban kapaszkodva....

Alig bírta nézni, ahogy az apja szenved, zihlál, jajgat és hány és rosszul van és menni sem bír, és egyre csak egy kérdés dübörgött az agyában: hogy hagyhatja Isten ezt?!?...hogy nézheti, tűrheti ölbetett kézzel mindazt, ami most az ő szeme elé is tárul??? Az iskolában kisgyermekként rendre megtanulta hittanórán, hogy Isten könyörületes...hát hol van ilyenkor az a könyörületesség, hol van, mikor könyörögve kéri a nyomorult halandó, hogy "Istenem segíts", "csak legyen már vége" Hol???????

Az éjjel látta, amint apja vért köp...nem orvos, de tudja jól, ez bizony nem jelent jót...

Sokáig nézte még anyja elgyötört arcsát....a szomorúság és a félelem minden vonásában ott reszketett...

Elment hát a szobájába, miután valamelyest elcsendesedett minden, és próbált pihenni...de mintha az ágya és a szekrény közti keskeny kis rész a pokolba akarta volna lehúzni...álmában hálószobájában ólálkodott a gonosz, s lenézvén az ágya mellé, lelátott egészen a pokol legmélyebb bugyráig, érezte, a hideg lelte, menekülni akart onnan, de nem tudott, mert minduntalan csak arra vitt az útja....az utcán is érezte, amint sétált a fák alatt...sütött a nap...és a kórház utáni szakaszon, még a buszmegálló előtt, mintha csak előtte nyílt volna meg a járda...pedig ott nincs is járda...hívta valami...és próbált az ellenkező irányba menni,...de nem ment...

Vizicsikló

....igen, Kedves Olvasó, vizicsikló. Történt ugyanis ma este, hogy kint voltunk GYUB-on a "DobososEdináéknál vendégségben" és az Animal planetet nézve Bianka (annak aki még nem tudná, Ő Edináék kislánya) felkiáltott, hogy ott egy vízisárkány.Olivér (Edina kisfia) is oda csoportosult a TV-hez és kérdezte melyik az, erre mondtuk neki, hoogy amelyik gy néz k, mint egy növény, hogy jobban tudjon rejtőzködni. Ekkor közelebbről is mutatták a kis állatkát, mire KisAncsa felkiáltott, ez olyan, mint egy vizicsikló!....igen! Végülis, ha beleül egy kád vízbe, medencébe, akármibe, akkor lehetséges is! :):):)

Egy Asszony emlékére...köszönet gyanánt.

Horváth Anna Mária - én nem ismertem...személyesen nem, és többnyire csak rosszakat hallottam róla lányától...Bözsitől...mégis köszönettel tartozom neki...Isten nyugossza.

Köszönöm neki az életet, amit adott lányának, köszönöm neki a lányt, akit adott a világnak, köszönet mégis mindenért, amit ezzel a lánnyal "tett". Ha nem hozta volna őt e világra, akkor most talán nem ülnék itt, ennél a gépnél, ennek a klaviatúrának betűjeiből szavakat összefűzve...nem ismertem volna meg én sem a lányt, és nem ezt az életet élném. Lehet azon morfondírozni, hogy jobb avagy rosszabb sorsom jött volna e...nekem így a tökéletes, hogy van nekem Ő, hogy születendő gyermekének keresztanyjául fogadott. Jó ember lett nélküle is.

Remélem a lány szülőanyja most megleli békéjét, bűnbocsánaítot nyert, s most már mosolyogva szemléli, ahogy lánya is szülővé vál. Tudom, hogy az én Banyám is megbocsájtott neki már. Talán a legtöbbet adta életében, mit adhatott...talán ennyi volt, mit adhatott. Köszönet érte...

Gondolatok

Mostanában azért nem írok, mert leköt saját önsajnálatomba való süppedésem...És különben is, mit írjak? A saját nyomoromat, síránkozásaimat, hogy hejj, de nehéz az élet, és milyen mocsok dolgok születnek belőle mostanában? Vagy írjam le azt, mennyire félek, hogy meg fog halni az apám? Írjam le, hogy az éjszakáim azzal telnek, hogy megpróbálom elképzelni hogyan tovább, hogy milyenek lesznek a napjaink nélküle, ha neadjisten bekövetkezik a megmásíthatatlan? Hogy morbid módon elképzelem a halálát, hogy milyen temetést szervezzek neki, hogy mit fogok mondani az embereknek, ha megkérdezik mi bajom van? Tényleg ennyire morbid volnék, ennyire tiszteletlen és undorító, hogy az apu még köztünk van, és én ilyeneken gondolkodom? Lehet így próbálok felkészülni? Lehet ez túl korai, vagy túl kései? Megannyi kérdés, melyekre nem tudom a választ, megannyi kérdés, ami éjszakánként foglalkoztat és gyötör.

Vagy tán le kellene írnom, hogy mindez kihat a mindennapjaimra, a munkámra, a barátaimra, a viselkedésemre?

Leírhatnám, hogy mindenki menjen a francba és ne várjatok most tőlem zaftos élménybeszámolókat. Egszerűen nem érdekel most a saját nyavajás lelkemen kívül semmi!

 Jó volna belesüppedni ebbe az érzésbe, de tudom, hogy azt meg nem engedhetem meg magamnak.

Akkor most lehet gondolkodni...

Látomás Eszterkéről

Ma reggel, mikor munkába igyekeztem autómmal, a szürke, nedvea-bús, rohanó belvároson át, migréntől kissé meggyötörve, olybá tűnt egy pillanatra, hogy téged látlak sietősen az út jobb oldalán a járdán, a faragott ablakkávák, és díszített erkélyek alatt...de... :) egy lány ment ott fázósan sietősen, hosszú barna tincsei a csuklyája alól az arcába omoltak, pedig biztosan olyan szép arca, s kacér szemei voltak neki is, mint tenmagadnak...oldalán táska, tán hasonló is ahhoz, mit tehordtál, tán csak képzeltem;...olyan volt teljesen, mint középiskolás korodban, ugyan az a stílus, ugyan az a sietés és mozgás :) ...teljes akkori másod volt :) Mosolyt csaltál arcomra a borús reggelen :) Köszönöm...

Egy negyed évszázados buli...

...igen, negyed évszázadonként talán egyszer esik meg ilyen. Egy buli, amire talán nem is szeretnénk emlékezni...DE...mi igen. :) Velünk viszonylag gyakran megesik, hogy csinálunk ilyen bulikat :D

A buli gyakorlatilag délután, vagyis inkább egész nap éreztette hatását, mert már nagy röhögésekkel indítottuk a napot, és folytattuk is az előkészületek során. Mert történt ugyanis, hogy a Tescóban pl az árleolvasó elnyelte a címkét és soha többé nem is adta vissza :):):) Aztán az este indítása folytán kiderült, nem lehet rendesen letakarni a playboy molinót, ami az egyik ajándék volt, és nem vettünk gyertyát...némi átszervezés után felvettem Brigit, bevettük magunkat a Tesco sorai közé, de a szokásos helyéről eltűntek a party kellékek, gyorsan megkerestük, de csak valami silány árúkészletet találtunk...mindegy megoldottuk a helyzetet, és mint a filmekben száguldottunk a Doobos felé, hogy korábban érjünk oda, mint Ancsánk az Adrellal. Gyakorlatilag filmekbe illő jelenet volt, ahogy a kereszteződéshez jobbról gyök kettővel közelített Ancsa én meg elhasítottam előtte ezerrel, miközben Birgit meg vizet facsart a majrévasból...vicces volt, felcserélődtek a szerepek pár percre. :)

Miután metgoldottuk a helyzetet a Dobosban és egy gordiuszi csomó segítségével leleplezhetővé tettük a Playboy molinót, érkezhetett Adrel is, aki már felfokozott állapotba került, és már csupán a helyzetnek is örült.

Miután megtalálta Wili Vonka Golden Ticket-jét, nem kellett hazamennie :) és sorban érkezhetett a többi ajándék, a mesekönyv, a fényképezőgép, a coca-cola pendrive, az ecsetei, a szép lila vibrátorja...az első számára, mert a nő nem igazi nő vibrátor nélkül :D És lelepleződött a molinó is, melynek relytéje már hatalmas lyukat fúrt addigra oldalába. De az est fénypontja - szó szerint - a kívánság lámpások feleresztése volt, melyet összeborulva csodáltunk...vitathatatlan, hogy csodaszép volt.

De ami aztán történt....távozott mindenki, aki nem bírta már cérnával, illetve a Dobos egyéb vendégei is :)

...szóval ezt már inkább dalban helyett képekben mondom el XD :):):)

Az ünnepelt és a díszes társaság :)

Kívánságokat engedtünk szabadon, aztán jöhetett az ivás!!!

                                "Ánusmothus"

 

 

 

Variációk egy témára! :)

Kedvelik egymást... :)

A kis lila szájról-szájra, kézről-kézre járt..

  

Láwolják a .... :):):)

LOL...

Mi hárman és Ők hárman

Pózkirálynők 

Sikíts kurva!

Már nem szomjasak ;)

 

                                                A piszoár csodái :)

                             Élvezte :)

 ééés egyebek...

                                     Superman :)

Alterego...az alter Ego - mhoz

A hétvégén, szombat éjjel bulizni voltunk Budapest-ország egyik közkedvelt meleg szórakozóhelyén, az Alteregoban. Myke, KisAncsa, Jancsika, és jómagam. Fénykép is készült rólunk, 1db, még az elején, amint a bárpultut támasztva mosolygunk a kamerába, mert Jancsika nem kis feltűnéssel odaszólította a fotóst. A képet még nem tudom mellékelni, mert a http://www.alteregoclub.hu/ honlapon az ígéret ellenére még nincsenek fent a képek. Ami azt illeti az utolsó képsorozat is elég régi, amely megtalálható a honlapon...de mindegy is.

Jancsikánk, mint egy kis éjszakai pillangó szállt virágról virágra, és mint egy igazi tapadós kis ribanc kikötött egynél, aki aztán mint egy nyálcsorgató kiskutsa minden szavára ugrott :D

Ellég szar időben sikerült elindulnunk, nagyon szakadt az eső az autópályán, szegény Ancsám kinézute a szemeit, de épségben érkeztünk meg. Elég közel sikerült megállnunk, s a lilás hajú parkolóőr nénitől vettünk is jegyet nagyjából egész éjszakára. Az eső csak csak szakadt, úgyhogy esernyővel voltunk kénytelenek megérkezni, amit aztán a kedves meleg srác elhelyezett nekünk a ruhatárba. Hajnalban már nem volt annyira kedves, nyilván ő is elfáradt már, de kedvességemre már csak a gunyoros kedvességre futotta, mintegy utánozva engem...dehát rólam lepereg....

A zene lájk, a hely lájk, az emberek...hmmm lájk :)...bár egy jó csajt sem láttam ;)

Hazafelére sem volt a helyzet jobb, mint odafelé, mert az eső csak esett szakadatlanul, mintha az egész város bűnét akarná elmosni, lemosni, hadd follyon el a csatornákon keresztül. Valahol Tatabánya térségében Ancsám már nem bírta, ezért átadta a volánt, s onnan én vezettem hazáig. Mit ne mondjak, én is kinéztem a szememet :( Egy hatalmas vízfüggöny volt az egész és mintha egy tó felszínén autóztunk volna hazáig. Az első lejárót, ahol le szerettem volna térni el is vétettem, annyira nem láttam semmit.

Az estét összegezve tulajdonképpen nyomhatunk egy Lájk pecsétet az Alterego homlokzatára!

Oláh Ibolya-Baby

Projektek

Ha nem középszer, akkor meg perverzek :)...de ez az izgalom még mindig jobb (sőőőt!!!), mint a kiszámítható, unalmas sex. Inkább ribancozzanak le az ágyban miközben orális örömöket nyújtok, vagy a Magyar Nemzeti Nagycirkuszt is meghazudtoló lepedőaktobatikát mutatunk be, minthogy nagy duzzogva álljak neki, és másról fantáziálva legyek épphogy nedves.

Rájöttem, hogy sokkal jobban izgatnak engem is a szokványostól eltérő szexuális szokások, perverzitások, fétisek...nevezzük akárminek. Abban látom ennek meglétét, hogy elég sokmindent próbáltam már, és minduntalan továbbra is az adrenalin tolulását keresem  az agyamban, illetve azt a kiváltó impulzust, amitől ez bekövetkezik.Nos...az alábbi projektekben remélem ezt elérem, megtalálom...csak címszavakban :D

A srác, akinek felesége keres szeretőt, avagy a srác, aki pornózik is; ibi+lance+pati+én; Mr. Unilever; Pálinkafőző...szívesen ide sorolnám végre "téesz"-t is, de ennek esélye vajmi csekély.

Pincérfiú

A dolog előtörténete egy sokkal érdekesebb embert engedett sejtetni... Megintcsak az internet adta szabadság csapdája estem egy kicsit, és az általa szabadjára engedett képzelet határtalansága csalhatott meg ... bár nem szoktam az illúzió csapdájába esni, és nem szoktam túlmenő következtetéseket levonni, esetleg túlmisztifikálni dolgokat és embereket, de most valóban csalódott voltam, mert az általam kedvelt személyiség egy nagyonis középszerű emberből fakadt, aki csak szeretne olyan lenni, mint amilyenek elképzeli magát, és ettől rettentően hiteltelenné válik. Attól a perctől, hogy ez a pár másodperces végkövetkeztetés végigfutott rajtam, onnantól vált kiszámíthatóvá és manipulálhatóvá...attól a pillanattól fogva tudtam, hogy mi fog (minimum) történni az elkövetkező másfél két órában... úgy is lett. Játszottam...megint...mert megtehettem...és egy percre sem fájt a szívem, egy pillanatra sem éreztem lelkiismeretfurdalást. A minimálisan járó élvezet sem maradt el...maradjunk annyiban, hogy nem dugtunk, mégis kielégültem ;-)

Mért, miért csak a középszer? Pedig eldöntöttem, hangosan kimondtam, hogy  nem kell a középszer!

Eminem - Not Afraid

Isten és Én

Nem tudom, hogy miféle tervei vannak és kinek, miféle magasabb rendű hatalomnak...Velem? Pláne velem...

Mostanában tényleg hinni kezdtem valamiben...vagyis gyökeret vert bennem és ott motoszkál mindenben egy gondolat erejéig, hogy ki irányítja ezt így? Gondosan megtanultam annakidején az iskolában, a mindenki a maga szerencséjének a kovácsa közmondást, és valahol mindig ebben is hittem, ha nem is népi bölcsességként elsajátítva, de az alapjait magaménak tudva. Mindig azt tanították, hogy ha Te magadért nem küzdesz, és nem akarod, hogy jobb legyen, akor sosem lesz jobb, és más nem teszi meg helyettem...hogy minden agyban és a tetteinkben dől el...És mégis, és ennek ellenére, talán mert van benne valamiféle rendszer, valamiféle rituális összeszedettség...rációnak nem mondanám, mert az túlságosan is ellentmond a Darvinista szemléletmódomnak...Mégis, mintha a dolgok nem történnének ok nélkül...mintha a sors, vagy valami mégis egy valamilyen vonalon mozgatná életünket.

Talán fel akar készíteni valamire? valami jobbra, rosszabra, valamire... talán váratlanra, talán előre láthatóra? ...talán nem.

néhány képecske...

Régen tettem fel képeket...a teljesség igénye nélkül jöjjön hát néhány...

ééés csak azért is!!!