Miért hagyja?

...miután álomba sírta magát, olyan éjfél körül furcsa ilyesztő álmok gyötörték miközben éberen, ugrásra készen aludt. Nehéz estén volt túl. Először érintette meg ténylegesen a félelem, a kétségbeesés, és a tehetetlen düh. Újra kisgyermek volt, ahogy remegve, kérdő szemekkel nézett anyukájára, hogy mit segítsen, mit tegyen, mondjon már valamit, mert mindjárt megőrül, mert ő nem akar elmenekülni és homokba dugni a fejét...ő felnőttként segíteni akar, de nehéz, mert neki is hányingere van már, és remegő lábakkal áll ott a kanapé támlája mögött, szinte abban kapaszkodva....

Alig bírta nézni, ahogy az apja szenved, zihlál, jajgat és hány és rosszul van és menni sem bír, és egyre csak egy kérdés dübörgött az agyában: hogy hagyhatja Isten ezt?!?...hogy nézheti, tűrheti ölbetett kézzel mindazt, ami most az ő szeme elé is tárul??? Az iskolában kisgyermekként rendre megtanulta hittanórán, hogy Isten könyörületes...hát hol van ilyenkor az a könyörületesség, hol van, mikor könyörögve kéri a nyomorult halandó, hogy "Istenem segíts", "csak legyen már vége" Hol???????

Az éjjel látta, amint apja vért köp...nem orvos, de tudja jól, ez bizony nem jelent jót...

Sokáig nézte még anyja elgyötört arcsát....a szomorúság és a félelem minden vonásában ott reszketett...

Elment hát a szobájába, miután valamelyest elcsendesedett minden, és próbált pihenni...de mintha az ágya és a szekrény közti keskeny kis rész a pokolba akarta volna lehúzni...álmában hálószobájában ólálkodott a gonosz, s lenézvén az ágya mellé, lelátott egészen a pokol legmélyebb bugyráig, érezte, a hideg lelte, menekülni akart onnan, de nem tudott, mert minduntalan csak arra vitt az útja....az utcán is érezte, amint sétált a fák alatt...sütött a nap...és a kórház utáni szakaszon, még a buszmegálló előtt, mintha csak előtte nyílt volna meg a járda...pedig ott nincs is járda...hívta valami...és próbált az ellenkező irányba menni,...de nem ment...

Vizicsikló

....igen, Kedves Olvasó, vizicsikló. Történt ugyanis ma este, hogy kint voltunk GYUB-on a "DobososEdináéknál vendégségben" és az Animal planetet nézve Bianka (annak aki még nem tudná, Ő Edináék kislánya) felkiáltott, hogy ott egy vízisárkány.Olivér (Edina kisfia) is oda csoportosult a TV-hez és kérdezte melyik az, erre mondtuk neki, hoogy amelyik gy néz k, mint egy növény, hogy jobban tudjon rejtőzködni. Ekkor közelebbről is mutatták a kis állatkát, mire KisAncsa felkiáltott, ez olyan, mint egy vizicsikló!....igen! Végülis, ha beleül egy kád vízbe, medencébe, akármibe, akkor lehetséges is! :):):)

Egy Asszony emlékére...köszönet gyanánt.

Horváth Anna Mária - én nem ismertem...személyesen nem, és többnyire csak rosszakat hallottam róla lányától...Bözsitől...mégis köszönettel tartozom neki...Isten nyugossza.

Köszönöm neki az életet, amit adott lányának, köszönöm neki a lányt, akit adott a világnak, köszönet mégis mindenért, amit ezzel a lánnyal "tett". Ha nem hozta volna őt e világra, akkor most talán nem ülnék itt, ennél a gépnél, ennek a klaviatúrának betűjeiből szavakat összefűzve...nem ismertem volna meg én sem a lányt, és nem ezt az életet élném. Lehet azon morfondírozni, hogy jobb avagy rosszabb sorsom jött volna e...nekem így a tökéletes, hogy van nekem Ő, hogy születendő gyermekének keresztanyjául fogadott. Jó ember lett nélküle is.

Remélem a lány szülőanyja most megleli békéjét, bűnbocsánaítot nyert, s most már mosolyogva szemléli, ahogy lánya is szülővé vál. Tudom, hogy az én Banyám is megbocsájtott neki már. Talán a legtöbbet adta életében, mit adhatott...talán ennyi volt, mit adhatott. Köszönet érte...

Gondolatok

Mostanában azért nem írok, mert leköt saját önsajnálatomba való süppedésem...És különben is, mit írjak? A saját nyomoromat, síránkozásaimat, hogy hejj, de nehéz az élet, és milyen mocsok dolgok születnek belőle mostanában? Vagy írjam le azt, mennyire félek, hogy meg fog halni az apám? Írjam le, hogy az éjszakáim azzal telnek, hogy megpróbálom elképzelni hogyan tovább, hogy milyenek lesznek a napjaink nélküle, ha neadjisten bekövetkezik a megmásíthatatlan? Hogy morbid módon elképzelem a halálát, hogy milyen temetést szervezzek neki, hogy mit fogok mondani az embereknek, ha megkérdezik mi bajom van? Tényleg ennyire morbid volnék, ennyire tiszteletlen és undorító, hogy az apu még köztünk van, és én ilyeneken gondolkodom? Lehet így próbálok felkészülni? Lehet ez túl korai, vagy túl kései? Megannyi kérdés, melyekre nem tudom a választ, megannyi kérdés, ami éjszakánként foglalkoztat és gyötör.

Vagy tán le kellene írnom, hogy mindez kihat a mindennapjaimra, a munkámra, a barátaimra, a viselkedésemre?

Leírhatnám, hogy mindenki menjen a francba és ne várjatok most tőlem zaftos élménybeszámolókat. Egszerűen nem érdekel most a saját nyavajás lelkemen kívül semmi!

 Jó volna belesüppedni ebbe az érzésbe, de tudom, hogy azt meg nem engedhetem meg magamnak.

Akkor most lehet gondolkodni...

Látomás Eszterkéről

Ma reggel, mikor munkába igyekeztem autómmal, a szürke, nedvea-bús, rohanó belvároson át, migréntől kissé meggyötörve, olybá tűnt egy pillanatra, hogy téged látlak sietősen az út jobb oldalán a járdán, a faragott ablakkávák, és díszített erkélyek alatt...de... :) egy lány ment ott fázósan sietősen, hosszú barna tincsei a csuklyája alól az arcába omoltak, pedig biztosan olyan szép arca, s kacér szemei voltak neki is, mint tenmagadnak...oldalán táska, tán hasonló is ahhoz, mit tehordtál, tán csak képzeltem;...olyan volt teljesen, mint középiskolás korodban, ugyan az a stílus, ugyan az a sietés és mozgás :) ...teljes akkori másod volt :) Mosolyt csaltál arcomra a borús reggelen :) Köszönöm...