reggel

És kérlelhetetlenül reggel lett...a laptopomon a kezemmel aludtam el...írás közben...arra ébredtem, hogy kikapcsol,mert lemerült. És megint mély álomba merültem, valamit álmodtam is, de nem tudom, mert a következő, hogy reggel fél 9-kor (teszem hozzá, hosszú idő óta az első szombat, hogy nem dolgozom, s akár álló nap fetrenghetnék) a Lináék jönnek be és ébresztenek.

Az Árpihoz el kell vinni a tesóm autóját, mert ő beteg....hollári hudekurva jó!!!

Fáj a fejem, és még aludni akarok...mindegy, majd, ha megjöttünk,visszazuhanok az alvásba...pihennem kell, ert az utóbbi hónapok hajtásának így nem lesz jó vége. És még csak majd most jön a java. Karácsonyig egy csomó mindent kell lezárni.

folyt köv

éjszaka

Elindultam, bele a világba, miután végleg kiszállt...

Kellett a Sissi, őt akartam, elmondani neki mennyire fáj. Beszéltünk telefonon, miközben a Dobos felé hajtottam, tudtam, hogy a lányok ott vannak. A zene fülsiketítően üvöltött, hogy legalább saját dühöm és tehetetlenségem ne halljam. Sírtam, igen már fájt a szemem, de meg kellett emberelnem magam, hisz nem mehet ez így sokáig, nem hagyhatom, hogy eluralkodjon rajtam az önsajnálat...és nem is fog...

Vajon milyen érzés lehet megbőgetni egy 30 éves állítólag tapasztalt nőt? A jégirálynőt, aki leráz magáról mindent? Magamat ismerve, én biztos nagyon elégedett lennék...

Pedig itt az ágyban ülve ez nem olyan egyszerű... Még örzi az ágy,az ágynemű, az Ancsi kuckó az öleléseket...

És nem akarom, hogy reggel legyen, mert semmi kedvem, hogy a Lina ugráljon rajtam, nem akarom az embereket,nem akarom a fájdalmat és nem akarom a hiányérzetet...ezt az egész rémálmot szeretném egyszersmind elfelejteni.

Könyörgöm csípjen meg valaki!!!

az utolsó (talán egyetlen igazi) szerelem...

Hogyan is mondta Geszti Péter?...hisz még szinte gyerek voltam akkor... "szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi"... de nem értettem annak cinikus mivoltát, mert gyermekfejjel az ember nem él át csalódásokat, bánatot és fájdalmat.

Hogy búcsúzik el az ember valakitől, akit szeret? Hogyan lehet ezt intelligensen megoldani, miközben könnyeidet nyeled és a legkevésbé vágysz arra, hogy valóban elmenjen, és a legkevésbé vágysz arra, hogy azt mondja...jön majd más... Hogy mondasz végső búcsút egy olyan dolognak, ami utolsó volt az életedben? Hogy mondasz búcsút egy immár hiába kergetett eszmének?

Nem érint többé,nem csókol többé, nem vágyik tested sóhajaira, a vágyra...Hogy mond az ember búcsút mindennek?

Nem igazságos a sorstól ez az ócska lecke, nem kárhoztathat ilyen büntetésre. Éltem és éllveztem, sosem cserélném el másra, most mégis ezért tör felettem pálcát. Ma egy kis időre úgy éreztem tényleg én lehetek a hibás, hogy így éltem, hogy ennyire élesen különült el érzelem és sex. Így éreztem, mert az elúlt majd 5 hónapban megtapasztalhattam a kettőt együtt, ami leírhatatlan. Amikor minden érintésben benne van a másik, amikor csak egy halk sikolyként szökik ki belőled...szeretlek. Sosem éreztem még azelőtt, hogy úgy kikívánkozna belőlem, sosem éreztem azelőtt, hogy ki kellene mondanom.

És most elveszett minden...hogy változhat meg egyik pilanatról a következőre minden? hogyan romolhat el...miért romlott el...???????????????????????????????????

Igen, az élet, olykor megaláz és szemberöhög, te meg sírsz, mint egy óvodás...

Most már nem lesz több, most már nem kell több...betelt a pohár...ez volt az utolsó.

Az utolsó szerelem elszállt...porból lett, sporrá lett...

pénz, kurvák, fények,
elmúló tények, ezek elhulló töltények,
ebből bármennyit tárazhatsz.

Porból lettünk, s porrá leszünk...

"Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.

Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.

Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.

Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem.

Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.

Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig."

A 23. zsoltár, Dávid zsoltára...

Nem vagyok hívő ember, oykor már-már haragban is volnék az égiekkel, mégis mikor a pap belekezd ezekbe a sorokba, valami bűntudattal vegyes bánt lesz úrrá rajtam. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is....valami oly megindító ez a pár szó...ereje van, mintha tényleg ott járnék mostanában, persze átvitt értelemben, hoszen bűnhődöm...megbűnhődöm. Minden bűnöm pirossal vésik majd fejfámra...

Elment valaki...megint, az éet rendje, mondhatnánk, és valóban, de ez sosem vígasz azoknak, kik éppen átélik ezt. És ocska üres frázisokat puffogtatunk a temetésen vagy utána a toron, mintha ettől könnyebb lenne, mintha csak ezzel akarnánk palástolni, hogy nekünk is fáj. És előkerülnek a saját történeteink is, mintha csak igazolni akarnánk, nézd én túléltem ezt is meg azt is, jó hogy nem vágunk szinte fel az éppen fájdalmas gyászban lévő család előtt. Köpnénk inkább le őket vagy röhögnénk szembe, még az is őszintébb lenne, mint ez a képmutatás. Undorító. És nekem minden temetésen csak a saját fájdalmasan elvesztett szeretteim jutnak eszmbe... De lerójuk tiszteletteljesen a tiszteletünket, részvétünkről biztosítjuk őket... ha stikszerű akarok lenni, akkor megfutjuk a szükséges tiszteletköröket.

Fehér Mihályné, Irénke néni...Ő ment el, mint egy sokadik nagymama...Valakinek már egyszer leírtam...szép...úgyhogy bemásolom...

A nagypapám testvérének (a nagypapám és a testvére pár hónap különbséggel mentek el évekkel ezelőtt) a felesége, Irénke néni halt meg. Fehér Mihályné. Nem volt rokonságilag annyira közeli, de gyerekkoromban sokat játszottunk nála, illetve az unokatesóimnál, szóval ezt tekintve szoros kapcsolat volt. A nagyiéktól egy fél utcányira laktak, a család ezen része egy kupacon lakik újvárosban. Unokatesók, másodunokatesók, keresztanyák, testvérek...stb. Nyáron a nádasban játszottunk, télen a töltésen nilon gabonás zsákon csúszkáltunk a töltés oldalában, az istállóban a padlásról a szénarakásba ugráltunk, a kismacskákat meg folyton felcipeltük, s napközben csak olykor ránkszóltak az öregek, hogy vigyázzatok nehogy a meszes gödörbe essetek, vagy vigyázz meg ne rúgjon valamelyik ló vagy bika...
Igen, gyerekek voltunk, gondtalanok, és Irénke néni, ahogy Miska bácsi is és a nagyszüleim is már akkor is öregek voltak...nekünk legalábbis azok, a barázdált, munka edzette arcukkal, a régi nádfedeles házban. Volt új ház is, de Miska bácsi csak télen volt hajlandó fent aludni (tán még akkor sem) az új házban... És néha beszaladtunk a konyhába, ahol Irénke néni sütötte a friss fasírtot vagy a pogácsát, egyet egyet elcsentünk és játszottunk tovább...
Vasárnap délelőtt halt meg...Miskabácsi mellé temetik...most már örökké együtt lesznek.

Mindig keresem azt a régi gyermeteg,romantikus boldogságot. De annyira bonyolultá tesszük az életünket, hogy elfelejtjük hogyan kell játszani, pedig egyszerű lenne, egyszerűbbé tenné az életet. Könnyeden venni mindent...olykor sikerül...

De hát csak por vagyunk, mit a szél hord szanaszét...kelettől nyugatig...északtól délig...

vagy hogy is mondják?...porból lettünk, s porrá leszünk...

fiúk az életemből...

Igen, fiúk az életemből..., ilyenek is olyanok is, negédsek és keserűek, jó szeretők és alul teljeítők...naés...de úgylátszik mindennek ára van...fájó és keserű ára. Lenyelem e ezt a pirulát? Ki tudja... én nem, nem tudom, mert van egy fiú az életemben, aki fontos, és nem csak azért mert olyat adott,amit még senki,nem csak azért, mert jó kis orgazmusokat élek át vele, hanem Önnmagáért. És ennek a fiúnak nem kellek. Ő töri felettem a végső pálcát... És most azt mondaná, ha itt lenne, hogy úgy fogalmazok,olyan mondatokkal szólok hzozá, mintha a blogomba írnám...azt hiszem ezt most meg is tehetem, hiszen a gépem előtt ülök, nem kevés agyalással a hátam mögött, miközben érzem magamon az illatát egy-egy mozdulatnál.

Nem kellek neki, mert majd 5 ónap után unalomból vagy csak szimpla kíváncsiságból elolvasta a blogomban korábban tett bejegyzésket, hogy voltak fiúk az életemben, hogy nem éltem szűzies életet, hogy megaláztam szavakkal és tettekkel másokat...fiűkat, pasikat...nevezzük aminek akarjuk...bánom is én.

Nem jelent semmit az elmúlt időszak, minden, ami vagyok és lehetek... nem jelentenek a szinte némán elsuttogott vagy talán csak gondolt szavak...?

Hát csoda, ha kérdőn nézek...és keményen nézek és követelem a választ?

Hálás leszek neki mindig az elmúlt időszakért, alakuljon bárhogy...

Pedig nekem sem könnyű, az élet olykor nekem is fáj, és nekem is mardos a szívem olykor, a lelkem néha mázsás súly alatt vergődik.

Csak meg akartam ma ölelni, mert fáj egy kicsit a szívem, mert meghalt egy kedves ember a családomban, mert ez mindig eszembe juttatja, hogy nemrég másokat is elvesztettem ugyanebben az időszakban, ...nem kaptam ölelést ...csak valakit, aki furcsa volt és elvitte valahova messze az én Danimat...A fiút az életemből.

óoooh Ééééédriennn

Igen, volt egyszer, hetekkel ezelőtt egy Adrienn nap. A mi kis pillangónk ünnepelt és vele együtt mi is. A mai napig élénken él bennem az az éjszaka a rengeteg B52-vel, Flying-al, sírással és nevetéssel.

Érdekes hangulatban indult már a délután balhéival együtt is, hiszen KisAncsa és Myke alaposan összeveszett és megsértődött, ki-ki a másikra. Nem áll szándékomban igazságot tenni közöttük, pláne nem ennyi idő elteltével, de tulajdonképpen mindketten hibáztak, amit aztán az éjszaka folyamán meg is beszéltek. Mint mondtam volt sírás is móka és kacagás is.

Aznap éjjel mindenki jócskán felöntött a garatra (igen igen én kivétel voltam ismét), szegény Edinát a Dobosban sikerült is rendesen kicsinálnunk, aki a férjecskéje nélkül volt kénytelen elviselni bennünket. :):):)

Édrienen is kijött minden bánat és fájdalom...a szerelem, pontosabban a szerelme hiánya, és hogy Gina barátnénk nem érkezett meg az ő felköszöntésére. Az ajándékoknak mindenesetre nagyon örült, és sikerült kis mosolyt is csalni az arcocskájára.

Ezen az ünneplésen rézt vett már Tita barátom(tunk) is, akinek kijutott ismét a jóból. Jól érezte magát és megtalálta a hangot a Dobos személyzetével is hamar. Nagyon megkedvelte az Edinát is. Végülis Edinát nem lehet nem szeretni :) De azért szegényemnek el kellett viselnie a vérszívást is. Régen volt itthon, így régen volt porondon is. Most ezt kihasználva ment a szeka...a fű, a fa meg a páfrány Birgit előadásában...a sexuális zaklatás KisAncsa stílusban... a Myke féle ki a geci vagy fikázás.

Jókat nevettünk, ettünk-ittunk, táncoltunk....

szép volt...jó volt...köszönöm....ennyi

Az ujabb performansz időpontja: 2009. 10. 17. (szombat) Adrel és Gina születésnapja szintén Dobosban :)