Zsófi sokat töprengett mostanában azon, hogy milyen férfi lenne az igazán hozzá való. Érdekes dilemmának és kettősségnek gondolta ezt, hiszen vágyott volna a nyugalmas életre, ahol meg van a balansz, fehér léckerítéssel, zsemleszínű kutyával, cirmos cicával, piros muskátlikkal az ablakban és egy gyerekkel, aki ott játszik örömködve az udvaron....de ragozhatná mindezt akár órákig is...
Mindemellett azonban ismerte magát és tudta, hogy mindezektől Ő begajdul, hogy inkább egyiptomi kopasz macskára vágyik, egy számára minden kényelemmel ellátott lehetőleg földszinti lakással, vagy egy minimális kertgondozást igénylő, ám teljesen modern kivitelű családi házzal, minimalizált háztartással, és, hogy a gyerekektől hülyét kap. De abban minduntalan megállapodott Önnmagával, hogy a balansz, az egyensúly szükséges, az kell Neki. Kell egy férfi az életébe...egy csupa nagy betűvel szedett FÉRFI, aki mellett nem kell fontos döntéseket hoznia, maximum azt, hogy olaszt enne vagy kínait, egy olyan pasi, aki erős tud maradni mellette. Hisz mindenki, aki ismeri, tudja róla, hogy erős személyiség, de olykor vágyik a gyengédségre amellett is, hogy néha jól a falhoz vágják és úgy rendezzék el a sorsát.
Ezidáig kétféle típussal találkozott és az arany középút valahogy nincsen meg. Vagy fiatalabb volt a pasi és számára igencsak izgató és izgalmas, és tényleg tudta azt nyújtani, amit kell, de egzisztenciában, gondolkodásban meg sem közelítette az elvárhatót. Vagy számtalan esetben találkozott korabeli, nálánál néhány évvel idősebbekkel, akiknél egzisztenciálisan minden rendben volt, de emberileg voltak nullák, unalmasak, mindenféle izgalomtól és izgató hatásoktól mentes, sőőőőt olyan távol ált ez tőlük, mint ide Mekka. Pfff
Volna egy, aki volahol a mesgyén áll, és olyan, mint Ő, de pont ezért.....pont ezért nem lehet ez több.
Nagyon nehéz egy magafajta lánynak-nőnek a megfelelőt megtalálni, ha nem elégszik meg a középszerűség posványával.
