Tivadar angyalnaptára

Mielőtt Tivadar kiment Alexandriába (Egyiptom), hogy az arab nyelv szépségeit tanulmányozza és megtanulja, születésnapomra kaptam egy naptárt, hogy az angyalok vigyázzanak rám minden nap, amíg Ő nincsen itthon, és úgy egyébként mindig :) Nagyon kedves ajándék, és azóta minden nap elolvasom a napi penzumot.

Hogy miért most írok csak róla? Mert a mai napi "jótanács" kifejezetten tetszik, és nagyon igaz.

"Mindenedet add oda, és tudd, hogy vissza fogod kapni.

Szeress, amennyire csak lehet, és tudd, hogy ugyanúgy fognak viszontszeretni."  

És még egy aprócska (nem) véletlen; amikor meg akartam nézni a bloghoz, hogy minek is nevezik ezt a naptár formájú, de inkább könyvre hajazó dolgot (merthogy a szó szoros értelmében nem naptár), azt vettem észre, hogy ahogy lapozom, és eljutok majd az utolsó laphoz, ahogy két felé van véve, az a nap július 8-a. Ezen a napon érkezik haza Tivadarom magyarhonba :)

Nosztalgia

Ma a hazafelé úton az autóban furi gondlatok,, vagyis inkább emlékek jutottak az eszembe. Talán csak azért mert a ma estém a nosztalgiáról szólt, ha szentimentáis akarnék lenni. Ma este Max-al találkoztam, az egyik pályám kezdetén megesett megtévedésemmel. Kedvelem Maxot, kellemes emlékek fűznek hozzá :)

9 évvel fiatalabb nálam...26 voltam, mikor megismerkedtünk...zsenge ifjú volt csupán, és furcsa bizsergést éreztem a közelében. Ő volt az első nálamnál jóval fiatalabb fiú az életmben. Izgalmas volt kivárni, irányítani a lépéseit. Hihetetlen jó csókcsatákat vívtunk...nem voltunk sosem együtt, nem szabadott..nem jártunk, csak olykor olykkor találkoztunk, és mindig adtunk a másiknak valamit, amitől jó volt, mindig tanítottam neki valamit, amitől a kis barátnői oly hálásak voltak neki. 1-2 évvel később, mikor már más hivatást választottam, lett teljesen az enyém...aztán már nem is kellett :D Ma este is kellemesen elbeszélgettünk, elnosztalgiáztunk és nevettünk magunkon. Csókkal búcsúztunk, mint mindig... :)

De visszatérve a fura emlékképekre... 16 lehettem, mikor az első igazi kapcsolat féleségem jutott eszembe Tamással... Emlékszem tisztán a csókjára, vagyis, arra, amit annak szánt :$ és, hogy tulajdonképpen nem is jelentett semmit. :) Jólesett meg mnden, de nem ő volt a megfelelő...vagy akit igazán akartam. Emlékszem, ahogy mohón próbálta falni és izgatni a testem a lépcsőházban a falnak támasztva...csókolóztunk és gyömöszölte a mellem, meg a nyakamat nyalogatta. Nyálasnak éreztem az egész történetet  :) :) :)

Most valahogy az eszembe ötlött, hogy már akkor mennyire személytelenül tudtam átélni ezeket, és hirteen elkezdtem sajnálni Tamást, aki hetekkel később, furán fogadta a hírt, hogy én bizony szakítok, mert semmi értelme a kettőnk dolgának, és el kezdtem sajnálni, hogy olyan bunkón ráztam le magamról.

Megráztam magam, és vége volt...már akkor is. Már akkor is ilyen kis rüfke voltam...hihetetlen :) :) :)

Mindent összevetve nem hiszem, hogy törést okozam volna bármelyikük életében...a magamét is beleértve :)

...


Hiányzol Apa!!!


...

Változások...

Igen, van benne igazság, hogy régebben lelketlenül, szinte mindegy alapon odafeküdtem a srácoknak, hogy elégítsenek ki, mert csak az élvezet számított...igen,valószínűleg azért tettem, mert tudtam tetszik nekik ez ami vagyok, vagy aminek mutatom magamat...igen, lehet ettől éreztem, hogy élek...és igen, ezzel valóban elrejtem, azt az embert, aki valóban vagyok...de már nem tudom ki is az!!!

Igen...lehet, hogy elfásultam és kiégtem az idők során...Nem akartam, hogy bántsanak, ezért Én bántottam magam a legjobban...

Azt viszont nem értem, hogy miért nem veszik észre a változást...hogy már nem fekszem oda lelketlenül mindegy alapon, csak az élvezet kedvéért. Miért nem veszik észre, hogy próbálom magamat adni, hogy próbálom kihámozni magamat, hogy engem ismerjenek meg, és engem szeressenek, ne pedig egy szajhát?!

Próbálok érzéseket vinni a sexbe, csak olyan emberrel ágyba bújni, akit valóban kívánok. A testét és a szellemét is! Hát most erre is rábasztam!

Igen, el lehet kurvulni ebben az életvitelben, sőt a vége az, hogy már mások sem látnak benned mást.

Amióta apukám beteg lett, mióta meghalt sokminden átértékelődött bennem. Sokkal fontosabbá vált a család számomra, sokkalinkább előtérbe kerülhetett személyiségemnek egy régen látott része. Én lettem a "férfi" a családban, mert valakinek át kellett venni olyan feladatokat, amelyeket eddig ő látott el.

Megváltoztam, már sokkal inkább átgondolom a dolgimat, hogy kivel miért mikor hogyan találkozom. Más lett a célom. Rájöttem, hogy kell egy társ az életembe. Rettentő erővel zuhant rám a magány érzése, amit emiatt érzek.

Egy pillanatra talán el is hittem, hogy valaki észreveszi és értékeli bennem a jót...de ma már kételkedem benne, hogy bármi jó is van bennem.

Azt mondja, tökmindegy lett volna ki ér hozzá, csak az érintés kellett...lófaszt!

Isten (vagy akárki is az) látja lelkem, én próbálom...de úgylátszik egyedül fogok megdögleni!!!

Egy szép tavaszi nap...a végén egy fájdalmas igazsággal

2011. március 14.

- Luca 1 hónapos...Isten éltesse

- egy csodás kirándulás

- a fájdalmas igazság, mellyel elvesztettem mindent

Ha rövid és tömör szeretnék lenni, ennyiben is hagyhatnám, de mivel jó szokás szerint nem vagyok az, leírom ezt a napot.

Reggel szép napra ébredtem, tele voltam madárcsicsergéssel, mert a könyv, amit befejeztem tegnap este, valahogy megérintett, és kicsit én voltam a főhősnő Marie :) 

Egy barátnőmme indultunk Pest-országba, hogy lakást nézzünk számára további életéhez, melynek aztán az lett a vége, hogy kivettük álmai lakását, és ezzel végérvényesen elkezdődött az új élete.

Lehet nekem is ezt kellene tennem...itthagyni ezt a szaros porfészket mindennel és mindenkivel a hátam mögöt és gebedjenek meg!!!!! Lehet, jót tenne idegenek közé menni, élni...ahol nem ismernek, ahol nem tudják mi vagyok.

Jól éreztem magam...sétáltunk a Dunaparton, ebédeltünk, ettünk egy desszertet a Gerbaud-ban, korzóztunk a Vörösmarthy téren, élveztük a napsütést...olyan boldognak éreztem mgam, mert kicsit a sajátomnak is éreztem a barátnőm örömét...és még el is gondolkodtatott.

Hazafelé is minden rendben volt, még ki is pirultam a napsütéstől, olyan feltöltő volt.

(Mindig látom és tudom előre...és nem hallgatok a belső hangjaimra)

Itthon bekapcsoltam a számítógépet...hiba volt :) Facebook, Indamail, a szokásos körök, melyeket megnézek minden alkalommal. Aztán elindult egy lavina egy ártatlan csevegéssel...

Az "lelkész" az arcomba fröcskölte a hibáimat, vagyis az általa látott hibáimat, s hogy miért nem működhet ez kettőnk között...fájt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem... Igaza lehet...talán...nem tudom. Túlélem, ahogy minden mást...marad a barátság és a póker...nekem elég, és nem fog frusztrálni, ami korábban történt.

Mocskos lelkem csak a sárban fekve, fetrengve, dagonyászva fedhetem el...tiszta víz már nem mossa le bűneim.

"Jézus szeret engem" ...

... ez a címe egy az imént befejezett könyvnek, melyet David Safier írt, s melyet a "lelkésztől" kaptam elolvasásra... véletlenül, vagy direkte? ...kit érdekel. A könyv fantasztikus, lebilincselő könyv volt. Természetesen nem valamiféle, a Bibliát magyarázó műre kell gondolni. Fogalmazzunk úgy, hogy egy hétköznapi lány találkozása, egy nem hétköznapi emberrel.

Kedvelni fogom a David Safier által írt remekeket. Tetszik a szellemesség, az irónia, ahogy ír.

"Egy ideig még üldögéltem, és megpróbáltam feldolgozni ezt az egészet. Legelőször azt kellett megemésztenem, hogy egy ilyen nevetséges ember, mint én, beleszerettem Jézusba."

:)

Csak ajánlani tudom :)

Kiegészítés az előző bejegyzéshez

A "lelkész" egy olyan útra készül lépni, ahol nagyon könnyen -az ő  megfogalmazása szerint- "elkurvul"...

Mondtam neki, hogy itt az ideje, hogy elolvassa a bologomat, ezt az ominózus blogot...és döntse el...döntse el,hogy megéri e...hogy szeretné e.

Ezzel persze jó szokásomhoz hűen azt kockáztatom, hogy örökre megundorodik tőlem is, de vállalnom kell a kockázatot...

A "pasi, aki mosogat"....avagy még mindig Gábor

A pasi, aki reggel, munka előtt még gyorsan elmosogatott...mosolyogva néztem.

Jó volt vele a sex az éjjel...ismét. Számomra még mindig lelkiismeretfurdalás és bántódás nélküli, kellemes, simogatásokkal teli kélyes élvezet. Bár meg kell mondjam őszintén, hogy éjjel egy gyenge pillanatomban sajnos túl közel engedtem magamoz beszélgetés közben, mert elárultam neki, hogy bizony, ha nem vigyáznék el tudnék veszni ebben a dologban.

Az este elvertem pókerben...mert természetesen pókerezni akartunk ezen az estén, de mivel visszavágót  nem szeretett volna, ezért szimplán dumcsiztunk tovább a megszokott dolgokról, a "családegyesítési projektről", hogy milyen elvárásai lennének ezzel kapcsolatban. De most valahogy éreztem benne valami bizonytalanságot. Szerintem ez a fiú nem élt még eleget, és nem tapasztalt meg az élet minden "örömét", nem bontogatta még ki teljesen a szárnyait és nem talált el az igazi Önmagához, hogy ott aztán szembenézzen vele...kezetfogjanak, vagy esetlegesen szembeköpje.

Egy dolgot szeretnék megtanítani neki ehhez az úthoz...azt, hogy minden fejben dől el...az ég adta világon minden.

Kedvelem, ahogy szinte hallani,a fogaskerekek zakatolását a fejében, azt hogy érzem a sex közbeni megtorpanásait, és -hiába állítja, ellenkezőjét, mert ő egy "puding"- a beindulásait, amikor nem csak a szemével fal fel, hanem szó szerint, és fizikailag elkezd habzsolni. Szunnyad benne valami...

Talán nem tudatosan (talán igen), játszik ez a fiú...és talált egy játszópajtást...

Ezek után persze nem nehéz kitalálni, hogy milyen végkimenetele lett az estének :)

Egy estém egy "lelkésszel" :)

Nem tudom végül elolvassa e a róla szóló opuszt...mindenesetre őszintén fogok róla is írni, a megszokott stílusban, mint másokról. (a korábban "Gáborként megismert úriember ő)

Először talán az estéről...az estéről, amitől olyan nehéz volt megválnom, ahonnan nem akartam hazajönni... Órákon kerszetül tartott a dolog símogatásokkal, élvezetekkel, beszélgetésekkel, és megint símogatásokkal és megint élvezetekkel. Ha rövid és tömör szeretnék lenni...úgy megcsinált a "lelkész", hogy alig bírtam hazajönni :D:D:D

Rég volt részem ilyenfajta JÓ szexben, ami gyakorlatilag tartalommal megtöltött volt, nem egy idióta, kiszámítható kis pöcs idétlenségeit kellett elviselnem, és nem kellett úgy tennem, hogy élvezem a társaságát.Nem azt éreztem, hogy meglopom a saját testemet,lelkemet is, nem csak az övét.. Nem csak a szexet, hanem a társaságát is élveztem.

Mindezek ellenére úgy érzem ebből az egészből  soha nem lehet több ennél...

Nem szabad Őt közel engedni...ez itt, most eldöntetett.

Tulajdonképpen még tisztelem is az elköteeződését a családja iránt. Azt, hogy küzd a fennmaradásukért, és még talán hisz is benne, hogy ez megmenthető.Én azt is értem, hogy egy teológiát végzett ember számára sokkal többet jelent(het) az "oltár" előtt tett hűségeskü a párjául választott nővel szemben....

De nem értem hogyan írhatja valaki felül saját boldogságát, még akkor sem, ha magamat teljesen kívül helyezem ezen.

Lehet csak Én vagyok túlontúl önző.

Luca

Van egy durva elmaradásom, amire csak most, ebben a pillanatban döbbentem rá...a dolog majdhogynem helyrehozhatatlan bűn, amit remélem megbocsát így látatlanban a Luca anyukája, akiről ez a bejegyzés hivatott szólni.

2011. február 14-én hajnal 1 óra 6 perckor, 51 cm-rel és 3 kiló 22 dekagrammal megszűletett a kerszetlányom. Egy bájos teremtés, egy igazi szerelemgyermek, aki azért születet Valentin napján, hogy az édesanyjának és nekem, végre legyen miért szeretni ezt a napot.

Fényképek később érkeznek Róla, aki azóta már jópárszor elbűvölte az én kemény szívemet is :)