...na neeem nem fogom piedesztálra állítani sem őt sem magamat. Csak adnék végre valamiféle talapzatot a dolognak. Azt hiszem jó úton járok...ha már egy talapzatot tudok állítani a bennem lévő érzéseknek, s erre tudok építkezni, az már jó lehet...lépésről-lépésre, berakosgatom a magam kis tégláit, míg teljes egész nem lesz...minden.
Azon morfondíroztam ma, hogy ki is ő nekem...nem a pasim, az olyan pórias...nem a "barátom", annál több...a párom volna? még nem...a szerelmem? ez annyira közhelyes...talán a másik felem. de nem is érzem szükségességét annak, hogy megtaláljam rá a megfelelő szót. Nem fogom belegyömöszölni egy ilyen skatujába, mert azal megfojtanám, nem tudna kibontakozni és nem veszne el többé tekintete tekintetemben, és csak elnézne mellettem, mert én is egy kényszerré válnék számára. Meg kell még tanulnia, hogyan legyen szabad a lelkében és (társadalmi) konvencióktól mentesen mindaz lehessen, amit csak megtapasztalni kíván, hogy a saját teste és agya se zárja be a saját sktujájába. Ezért nem húzok rá én sem egy újabbat. Azt akarom hogy mellettem szabad legyen és velem megtapasztalja az élet oly csodáit, oly érzéseit, a psziché és a shoma minden vágyát, melyekre utoljára talán gyermekként csodálkoztunk rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése