2008. december 19., péntek

Céges buli...

Hattyú...no comment. A vacsi szar...a kiszolgálás csapnivaló...az ajándék érdekes...az országos kereskedőtársak mégérdekesebbek...már-már unalmasak...nade!!!
Nem tudom mi volt rajtam tegnap este...lehet, hogy csak a megint hosszú hajam teszi, vagy egyszerűen az jön le rólam, hogy dugjatok meg... (???) Mindez úgy, hogy közben egy céges vacsorán próbálsz a megfelelő módon viselkedni, nem megmutatni azt az embert, akit nem szeretnének látni, illetve nem közéjük való...én azt hittem, hogy ez rohadtul sikerült is, hiszen egyetlen olyan megjegyzés, mozdulat, nézés.... nem jött tőlem, ami ezt válthatta ki, ami csak sejtette volna, hogy szeretem a huncutkodást
és bazzz... befosol, ha ezt meghallod kedves olvasó!!!
9-10 óra környékén elkezdett hígulni a társaság, kicsi iszogatás vette kezdetét... ki hazament, ki-ki klikkekbe verődve társalgott szakmáról(mi másról???) az élet dolgairól. Odajött hozzám MANTU Bp. ifjú(?32) kollegája(Pisti), akivel még együtt voltunk annak idején oktatáson, hogy mi van velem, hogy vagyok, oda sem mentem hozzá és ejnye bejnye...dumcsiztunk pár mondatot, de ő is elkezdett szakmázni, én meg nem akartam, nem azért voltunk ott, úgyhogy a kollegákkal hülyültünk inkább...kimentünk cigizni a hattyú teraszára...Pisti is kijött egy szál ingben...egy nagyobb társaságben beszélgettünk, erre Ő hadd áljon szorosan mellém, hoy melegedjen, mondtam szolgáld ki magad, ha kályhának tűnök... pfp. A hátával a hátamnak támaszkodott, mellesleg legalább melegített kicsit :D:D:D De éreztem, hogy dörgölözik, nem tulajdonítottam kölönösebb jelentést a dolognak..., aztán bent, elkezdett a keze az asztal alatt vándorolni...nem mondom, hogy nem imponált...helyes, jó srác...de...na...azért...meglepett...
Az este további részét tervezgettük a többiekkel, a Mono(33, az egyik góré a központban) mindenképpen "soklányos helyre akart menni"...ám legyen, menjünk night klubba :D azt én is szeretem. Pisti eközben a fülembe súgja, hogy aludj itt velem...SZERINTED!!!???
...nnna...elindúltunk az éjszakába....a 3 feleséggel és gyerekekkel rendelkező 32-33 éves (Pisti, Mikikollega, Mono), és én. Elmentünk a L'amoure nevű bárba, ahol elég kevesen voltak, de már nem kellett disztingválni, elengedhettük magunkat, Pisti is ezt tette, mindinkább beindult...kimentünk egy cigire és vad csókolózásba kezdtünk :) aztán visszamentünk, akkor meg mellém ült a Mono, és elkezdte a hátam simogatni....paffon voltam, mondom nem igaz!!!!!!!!
Megúnták ezt a helyet, menjünk át a Streaptise-be...jó...átmentünk... beültünk egy boxba, egyik oldalamon Mono, másikon Pisti... egyszóval, kétoldalról tapiztak már.... ááááááááááááá
Egyszer csak Mono a fülembe súgja, hogy szívesen kinyalna a bugyimból.....áááááááááá, és....hogy...aludjak...vele...SZERINTED???!!! ááááááááááá
A boxban kicsit elvoltunk, aztán nem sokkal később "haza" indultunk, elvittem a Mikikollégát haza, majd elindultam a fiúkkal a hattyú felé...és...Mono: milenne, ha a Pisti meg Én, szóval mi ketten téged?....ááááááááááá
:):):) Hattyú...: zuhany, nekikészülődés (felhúztak, mint a picsa), majd Mono hirtelen elment...meggondolta magát...megesik. Pistivel belevetjük magunkat az orális örömök relytelmeibe....nem volt semmi gond....jó péló, állt, mint a cövek...na akkor tegye is be végre, mert nagyon akartam...basszus, kettőt tolt és vége volt....pfp pffff, pfp
Azt mondja pár perc, és majd a következő....az ember ugye, jóindulatú, meg még hisz is a csodákban...no, a második sem tartott sokkal tovább...pfp De azért aludjak ott...ezek után kisfiam??? Nem vagy te jól(!), meg aztán kinek kell, hogy reggel a többi kereskedő a szájára vegye, merthogy győri vagyok, de a hotelben aludtam....még ha legalább egész éjjel keféltünk volna és olyan orbitálisan nagyot alakít, talán megkockáztatom, nade a semmiért???!!!
A következőn jót röhögtem...majd, ha legközelebb Győrbe jön...mondtam neki, nem lesz legközelebb...
Ekkor felöltöztem és hazamentem....Ennyi...
pfpfpfpfpfp pffffpffff

2008. december 18., csütörtök

Hétköznapi rush

Mostannában "nem van" (csak amolyan Szilvási feeling-ben) mit írnom, illetve hogyan írnom...nagy a rush...sokszor csak kapkodom a fejem... pasik...csajok...munka...sex... cégesbulik...hosszúhaj...3-as...többes...Paco...Pest...Tata...Paquita... RushRush :) :D
Ma valahogy olyan álomkóros vagyok, migrénnel és mendennel, amit csak kívánnhat az ember egy ilyen borongós esős napon.
Tegnap este megint 3, nem voltam toppon, de azért egyszer egy jót élveztem, viszont egyszer valahol egy ponton eltalált, mondtam is, hogy kicsit állj...szerintem meg fognak jönni az oroszok...bevonulnak és pár napig itt randalíroznak...aztán hazaérve picurkát véreztem, de annyi...a bevonulás még várat kicsit. Nem is lenne baj, mert Paco készül hozzám a hétvégén és végre szeretném megkapni mindazt, amit nyújtani szándékozik :D RushRush :D:D:D

2008. december 15., hétfő

Paco...

A hétvége valahogy olyan nehezen akart összejönni...hülye spanyolok, jobban mondva nem is a spanyolok tehetnek róla, Ők szerencsétlenek csak vadászni jöttek, jólérezni magukat, aztán szerettek volna oly csendben haza is menni, ahogy érkeztek...de a MALÉV és a Ferihegyen sztrájkolók ezt nem hagyták...nem hagyták ezzel együtt azt sem, hogy egy kellemes hétvégét töltsek együtt végre Paco-val. Paco, Paco, paco...mmm, valami jó nevet kellene találni neki, mert ez valahogy nem illik hozzá. Most, hogy találkoztunk a hétvégén, rájöttem, hgy ez a név nem illik hozzá...
Szombaton este összehoztuk a találkát oly módon, hogy Tatán találkoztunk és elmentünk vacsorázni, dumcsizni, ismerkedni...kellemes este volt...fáradtak voltunk..Ő az egész heti vadászattól, én a megfázástól...Beültünk az autóba, hogy döntsünk merre tovább...két lehetőségünk volt...azt tudjuk, hogy tetszettünk egymásnak, hogy remekül éreztük magunkat, hogy a vágy, a vonzódás megvan...de...vagy összehozunk egy közepes, fáradt és beteg sexet, ami után felemás szájízzel és még fáradtabban térünk haza (teszem hozzá nálam is kérdés volt, hogy akkor vagy néhány órával később alszom e el az autópályán), vagy mindketten ki tudjuk pihenni magunkat és a héten nyugodtabb körülmények közepette töltünk el egy kellemes estét...
Csókolóztunk...jó volt...jól esett...megmutattam neki, amit csak az Ő kedvéért vettem fel (egyébként kérésére), teljesen odavolt...na de majd! Ami késik nem múlik.

2008. december 10., szerda

...ujjászületés...

Hallod, ma reggel ujjászülettem....Egy hajszálon múlt az életünk, mert anyukám is ott ült mellettem... egy 14 tonnás kamion, megpakolva betonnal.... szerinted???? Az egyik oszlopot úgy kerültük el, hogy az csak befordított, a másik előtt 5 centivel áltunk meg...30 métert tolt maga előtt, fel a padkára felszántva a füvet és nem vette észre...lehet ez volt a szerencsénk, mert, ha rásatuzik, maga alá gyűr, mint a szart! A másik szerencsém, hogy mögöttem csapódott be, pont az ülésem mögött gyűrődött be az autóm, és csukott meg...
...és rajtam olyan nyugalom volt végig, hogy a sikítozó anyámat nyugtattam abban a néhány másodpercben, hogy mindjárt vége és meg fog állni az autó....Belegondolni is rossz, hogy mi történhetett volna...de hál istennek nem történt...A lényeg az élet, mert abból csak egy van...minden más pótolható (élljen a busz!)
Csak ülök a monitorommal szemben, és nézek ki a fejemből, és nézem a fényképet, ami háttérképnek ki van téve...a kiccsalád, az élményközösség....és végigsimítom rajtuk a kezem, és elfog egy könnyekkel teli érzés, hogy ha szerencsétlenül esik ez a ma reggel, akkor soha többé nem látom őket, nem érinthetem és ölelhetem őket...nem hallom nevetésük, énekük, és nem látom eszetlen táncuk...és nincs többé élmény...csak a szürkeség egy ideig, talán a gyász...és egy idő után elmúlok...eltűnök a semmiben...nagyon ilyesztő...még az írás is lelassult, nem oly eszeveszetten püfölöm a klaviatórát, mint máskor....
és eszembe jut a családom, a kicsi Linzim, mindenki....szeretem Őket!
Szeretlek benneteket...mindannyiótokat...barátot...családot!

2008. december 9., kedd

Paco

Boldog születésnapot Paco!
Nem feledkeztem meg rólad sem!!! :)

Maykeeeee

Boldog névnapot kicsim!
Dobos...
Buli...
Kialakulás...


undorííítóóóóó

Hajnalban végre alvááááás!!!!!!!!

2008. december 8., hétfő

Dani

Igen, megint Dani...
Volt vacsi, magyarázkodás, barátnők meghívása, lovagiasság, aztán megint dumcsi éééééés....az éjszaka együttöltése.
Mindíg meglepődöm, hogy mi érdekel engem ebben a pasiban, hogy egyátalán mi fog meg benne... aztán rájövök, hogy Dani nem szép, de egy állat!
Kikészülök attól, ahogy rámnéz, felfal már a szemével, ahogy hozzám ér, ahogy csókol...
Megbeszéltük, hogy így legyen továbbra is, hogy ez így jó, de lehessen más is...én alapból nem bírnám ki.... :) (mármint, hogy ne lehessen más is)
Egész éjjel sexeltünk...élveztem sokat, nagyokat...fincsi volt... Kb. 2 órácskát aludtdam is, de aztán indultunk Bécsbe dolgozni, úgyhogy gyorsan hazavitt egy méggyorsabb zuhany, öltözés és már ott is volt értem a Pilla. Sajgó pinivel ültem be mellé az autóba, karikás szemeimet dörzsölgetve...

2008. december 5., péntek

Te ki a geci vaaagy???!!!

11 után mentem haza...bebújtam az ágyikómba...megszólal a telefonom...nézem...az Ákos...szokás szerint....éjféltájt néha rájön és felhív...hogy így...meg úgy....és rendszerint felteszi a kérdést, hogy mikor is találkozunk....felbaszta az agyam, mondom neki akkor most indulj...(ez volt éjfélkor) elkezdett ott nekem nyafogni, hogy fáradt, meg minden, mondtam, hogy akkor ennyi...én felajánlottam...én senkinek nem fogok könyörögni.... Azt mondja nekem, miért nem hívtam korábban....mondtam neki: édes, az a pasi még nem született meg, akit én hívogatni fogok, hogy mikor hajlandó megbaszni, pláne nem könyörögni...ha akarsz valamit hívj fel... Na, elhatározta magát...eljött...
...bár ne tette volna...
Tudod van az a tipusú nő, aki csak fekszik, mint a bot, és elvárja, hogy dolgozz rajta és még jó is legyen...
na, ez ugyan az volt pasiban...megjött, rálököm az ágyra hogy akkor keresek valami kedvemre valót, lerángatom róla a ruhát, a farka keményen és kívánatosan mered rám, pont jó, gondoltam magamban...szép forma, átlagos méret, akkor még azt hittem, hogy nem lesz itt gond...elhamarkodott megállapítás volt...
...én már attól beindulok, ha egy jó péniszt érezhetek úgymond orálisan magamban, és ez bizony jó volt...de a srác gyakorlatilag hozzám sem ért, pedig rám volt izgulva...éreztem...csak nem tud sexelni...ennyi
...szóval...le..optam, mert ráadásul annyira kicsináltam, hogy nem sok kellett és a számba eresztette... Mondom sebaj, azért csak kapok valami simit, nyalást.... de nem...basszus...nem...akkor kellett volna úgy kibasznom, hogy a lába nem éri a földet. Gondoltam, akkor tegyük akciókésszé az embert, fel is állt, sz...tam kicsit, állt, mereven, kívánatosan...és csak feküdt...baszod...!!!! FEKÜDT!!!! Várta, hogy majd túrázok rajta... a büdös életbe mondom, azért már csak kicsikarok magamnak egy kis élvezetet, ha már éjjel fél kettőkor itt pörgök, mint a hülyék... llovagolok...meg minden, de ez meg sem mozdul!!!!! csak fekszik...hát az életkedvem is elment... erre elkezd a mellemmel játszani, jól megcsípte a bimbót...mondom, hagyd abba mert fáj...erre kérdi, miért???!!! Miért bazd meg, azért, mert cseppet sem vagyok felhúzva és mégis a faszodon pörgök... na leszálok róla, kettőt szopok rajta...elélvez...hallelúja...menjen a picsába...Először finom voltam, hogy álmos vagyok, 6-kor kelek...sattarattara.... De ez basszus beszélgetni akar...hát mi a fasz vagyok én...mondom neki ...takarodj... és azt hitte poénkodok!!!! ÉN?! KI EZ???!!! Hajnali 3 volt, mire kiraktam!!!
A vicces, hogy nem így adta elő magát... áhhh, szétvet az ideg!

Aludtam vagy 3 órát....
Marhamód megérte :S

szelektálni tudni kell...

Igen...ez az , amiben én nem mindíg vagyok jó, de most nem én nyúltam mellé...a látszat néha bizony csalóka, illetve talán nem is a látszat, hanem, az a jelentéstartalom, amit valaki mellé társítunk, hamis képet alkotunk róla néhány alap információ révén, és aztán csak a személyes találkozó alkalmával derül ki, hogy az a plusz bizony hiányzik... (nagyon is)
Amikor jött az üzenet, hogy gyere ide meg ide mostt!!!....már tudtam, hogy az esti randink max egy jó dumcsi. Emberünk...aki valóban egy jó fej, beszélgettünk, de egyetlen apró rezdülésével sem mozdított meg bennünk semmit, nemhogy aztán még bármilyen szinten sexeljünk is vele... így járt szegényem... (ez gonosz dolog? De akkor sem fogok mindenáron....etc.)
Azt hiszem felesleges is bővebben magyarázni ezt a dolgot, a többi meg szokás szerint néma csend... :)

...kedd esti trió...orgazmussal...

...akár egy koktél neve is lehetne...
De nem az volt :)
Kedd este stabil program a barátokkal való összeröffenés, dumcsi kaja, röhögések, kialakulások...de nekünk volt még a tarsolyunkban egy program, vacsora utánra, amolyan levezetésnek...egy nap méltó befejezésének. Meg kell mondjam elég méltón zártuk ezzel a kis történettel a kedd estét, a keddi napot...
Már, amikor csak az ajtóban meglátott minket, merev lett és kőkemény... Szinte a bőréből ki tudott volna bújni annyira akart már bennünket...ezt a két csodát...az isteni testeket, az általunk nyújtott vad sexet...és persze mi is akartuk már...jajj mennyire...a minőségi sexet, azt amit Ő bizony nem alap szinten művel velünk. Rég volt részem ilyen őrjítően jó sexben és orgazmusban, nem voltam önző, becs szó, adtam is...tanúm is van rá :D
De psssszt!!!

2008. december 2., kedd

egy új élet köszöntése...

Tegnap hoztam egy rossz döntést, aminek következtében elszorult a szívem.
Rita barátnőm hívta fel a figyelmemet, hogy a Tomi adatlapján fennt vannak a képek a gyerekéről...akkor nem érdekelt, ez majdnem egy hete volt...nem néztem meg...de tegnap este....nem kellett volna.
Egy új jövevényt köszöntök, egy új életet, igaz kicsit megkésve...nem gyűlölöm, nem utálom...nem az Ő hibája...Ő csak egy édes kisgyerek...egy majd' 3 hónapos újszülött.
Ott voltak azok a képek, én csak néztem és ordítani tudtam volna...fájt, mert a szívemet tépte, marta....úgy ahogy egy évvel ezelőtt. Mert ez volt az, ami annyira fájt akkor is, ami darabokra szaggatott akkor is....mert nekem nem lehet...nekem nem adja meg az ég...
Néztem azt a képet...azt az együgyű boldogságot, amit csak nagyon régen láttam mindíg rajta...most már elégedett, most már meg van mindene, amire csak vágyott...már nem kell félnie, hogy lekésett róla....
Hát Isten éltesse az újonnan világra érkezőket, Isten éltesse az ifjú Barancsit is, teljes szívemből kívánom, hogy jobb ember legyen, mint a szülei!
Salute!

2008. november 25., kedd

reggeli mélázás...

A tegnap éjszaka eseményeinek folyamán vagy annak hozadékaként, ma reggel busszal közelítettem meg szeretett munkahelyemet... Rég volt ilyen élményben részem...minden eshetőségre felkészülve fülemet bedugtam egy füllhalgatóval, amiben épp a busz elindulásával azonos pillanatban, megszolalt a Nothing else matthers című általam nagyon kedvelt nóta.
A téli táj, ahogy kissé lucskosan csöpögő és olvadozó hó lepte be a házakat kerítéseket, fákat...tán még az embereket is - gyönyörű paradoxont alkotott. Valahogy lelassult a világ abban a pillanatban körülöttem, és csak jólesett halgatni, mintha a lelkem ontotta volna bánatát. S talán, mintha még az utcánkban lakó fiú is, aki velem egyidőben szált fel a nagy sárga monstrumra, s éppúgy lógott mindkét füléből valami zene, csakhogy ne kelljen, most még ne kelljen a külvilágot elviselnie - mintha ő is azt hallgatta volna, amit én. Egy darabig elnéztem, ahogy csukott szemmel valahol messze jár, majd én is tovább méláztam a reggeli szürkésfehér belvárosban, mert akkor már ott jártunk, s bizony a valóság is kegyetlen rántással tépett vissza saját igazságainak tengerébe...

Kibaszott UFO

Első blikkre talán azt mondanám ehelyett a bejegyzés helyett, hogy NO COMMENT, de az ember nem siklik el szó nélkül egy ilyen istenverte idióta felett, mint ez a tetoválósrác - Dávid. Az kurvaisten, hogy többet nem megyek a közelébe sem.
Ekkkora bakot régen lőttünk!!!
Úgylátszik ez az én sorsom, hogy egy épkézláb dugást sem tudok már hármasba, mit hármasban, még kettesben sem összehozni...
AZt akarom, hogy basszanak meg végre de istenesen!
Mindennek tetejében még szakadó hó
+
egy defekt az éjszaka közepén a szakadó hóesésben...
ott hagytam, ennnyi...

2008. november 20., csütörtök

...tűzoltók...

Egy hirtelen ötlettől vezérelve tegnap este megengedtem magamnak egy kis búfelejtő egészségügyi dugást...
Hát nem tűzoltó a szentem?! Kicsit kezdek besokallni az egyenruhásoktól...
Jó test, jó pénisz, de mégsem volt az az igazi nagy durranás, inkább csak egy kellemes élmény, főleg, hogy hárman voltunk....:) Meg aztán, kicsit kényelmesebbé is tehettük volna a dolgot...mindegy...jólesett ...ennyi!

2008. november 19., szerda

In memoriam Kocka...

" Lesz egy fiú, kinek nevét titkolni fogod, és, amikor senki sem lát meg is siratod..."


Szeretlek Kocka! Nyugodj békében! Bringázz kedvedre az angyalokkal!
Egy éve, pont ma...egy éve hagytál magamra...már egy éve fáj! És ma különösen...
Egy évvel ezelőtt ezen a napon halt meg az általam ismert legértékesebb ember. Ha küzdésről volt szó, ha oda kellett tartani a másik orcánkat, Ő helyettünk is megtette! És helyre tett engem is mindahányszor nem találtam az utat. Volt, hogy elsodort az élet minket egymárstól egy vagy két hónapra, de az a kötődés és szeretet soha nem szűnt meg... Szerelem volt ez, tisztább és éretteb bárminél, és mikor beteljesedhetett volna Isten elvette tőlem. Még találkoztunk mielőtt meghalt, de ha tudtam volna, hogy elveszítem, szorosabban öleltem volna, hosszabban csókoltam volna, és soha nem engedtem volna el.
30 éves volt... Miért pont őt akarta?!
Némán és hangtalanul sír a lelkem...
A könnyek már csak a megkönnyebbülés...

...baba para...

Az elmúlt hetekben motoszkált bennem egy fura szorító érzés, egy para...féltem.
Habár nagyon jól tudom, hogy a betegségemből adódóan lehetnek, és vannak is problémáim, és a szervezetem mind máshogy és máshogy reagál dolgokra. Megszűntetek egy "problémát" és jön helyette másik. Utálom már ezt a tehetetlen helyzetet, ezt a paranoid érzést, hogy nem tudom valaha képes leszek e gyereket szülni.
Meggondolatlan tettek, véletlen balesetek vannak, nálam is...
Az elmúlt hetek félelme nagyon vegyes érzéseket váltott ki belőlem, de a tegnapi negatív teszttel egy hatalmas kőszikla gördült le a lelkemről. Viszont akkor mi a baj? Mert baj az van...valami nincsen rendben.
Megint orvos, megin tűszúrások, megint valami para....

2008. november 16., vasárnap

..ami kimaradt...

Sissi barätném a hétvébén emlékeztetett(egyébként nagyon helyesen), hogy valami kimaradt a blogomban az Èlményközösséni program leíräsäból. Ugyanis, mikor reggel végre elindultunk, hív minket Sarkady Lívia kisasszony, a mesterfodräszok gyöngye, hogy ajajajajaaaajjjjjj, a pénztärcäja otthon maradt... Még csak Györböl kifelé tartottunk, és pont a környéken järtunk (szerencsés idözítés...), bementünk. Miutän a 10. percben KisAncsa még sehol nem volt, és féltünk is kicsit, hogy elnyelte a häz vagy Märia néni...elkezdtünk talälgatni, hogy valójäban hol is hagyhatta Lívicske a pénztärcäjät. Két fö iränyvonal volt: 1. a kocsiban van valahol; 2. a hatalmas täskäjänak mélye relyti...
Kisvärtatva KisAncsa jelent meg a häz ajtajäban egy nilon täskäval(helyesebben egy Späros nilon täskäval) és némi kézpénzzel. Ès némi röhögéssel teli felhäborodässal az arcän... Kiderült, hogy a kocsi ülése alä csúszott be az a fränya pénztärca.
A többi néma csend...

2008. november 12., szerda

Kisért a múlt...vagy talán dühít...?

Tegnap este Szentivánon dolgoztam, házhoz mentem egy vendégemhez. Ha Szentivánra kell mennem még mindíg elszorul a szívem. Főleg mikor elmegyek "abban" az utcában. Mindíg eszembe jut a ház, az életem, Tomi. Valahányszor rá, rájuk, a múltra és jelenre gondolok, megborzongok és rettenetes maró DÜH fog el. Tegnap arra jártamban eszembe jutott ismét és azon agyaltam, azon a pár méteren (szinte a másodperc töredéke alatt suhantak ezek át agyamon), hogy megtalálta a maga foltját, és milyen együgyű boldogságban élhet az ordenáré terhes nőjével. Akkor aztán eszembe jutott az "anyósom", hogy szegény mit élhet át. Őt tényleg szerettem, jó ember, és nem ezt érdemelné a fiától. Meg, hogy vajon mit szólhatnak a faluban, hogy jaaaj Tomikám végre gyereked lesz, de hogyhogy nem attól a városi jánytól... hallom fülemben csengeni a szomszéd Ilonka néni szavait... még mindíg ráz a hideg, és most, hogy írom e sorokat is mar belűlről valami...és látom magam rohanni, szaladni, menekülni...el onnan, el...!
Nem akarok többé együgyű boldogságban élni....
Én Boldog akarok lenni...
Én Elégedett akarok lenni...és Kiegyensúlyozott akarok lenni...és mindent megtehessek, amit Akarok, és ami lenni akarok...!!!

2008. november 10., hétfő

...dolog elleni erőszak... (rendőrségi objektum LOL)

...mindenesetre az én "dolgommal" szemben is követhetne el valaki némi (vagy nemi?) erőszakot...hihihi

A viccet félre téve a Pesti kiruccanásunk nem minden aspektusában volt tökéletes, és a tökéletes nap megkoronázásaként nem Danival találkoztam, hanem meglátogattuk a 6. kerületi rendőrkapitányságot...na de minderről kicsit később...(dolgoznom kell) tehát folyt köv.
Folytatása következik (11.12.)az alábbiakban...
Mi árnyékolhatta be a tökéletesnek vélt kiruccanásunkat? Hogyan is kerültünk a 6. kerületi Rendőrkapitányságra? Miért akartak onnan is kidobni minket? ...Kedves Olvasó! A választ megkaphatod, de át nem élheted azt a katarzist, amit csak mi, az élményközösségen belül vagyunk képesek, föléhelyezve Magunkat mindennek, ami átlagos. És ez nem holmi túlmisztifikálása a dolgoknak...szimplán idióták vagyunk a szó legszorosabb és legjobb értelmében.
Sissancsom autóját feltörték még a Syma csarnok előtt, amit mi természetesen csak órákkal később vettünk észre, miután kényelmesen, emelkedett hangulatban megvacsoráztunk, majd vásárolgattunk egy picurkát. A Westend "csigás" (számomra kevésbé élvezhető) A2 parkolójába visszatérve, csomagjainkat beraktuk a csomagtartóba, mikor a Sissi észrevette, hogy valami hiányzik. A sport táskája. Most kérdem Én: ki a francnak kellenek a ruhái?! Értem én, meg minden... de ha végiggondolja az ember...oly bosszantó... és igen, érhetett volna sokkal nagyobb kár is minket...etc. etc. etc. Bla-bla-bla és hasonlók. De ez megmérgezte azt a csodás napot! Innentől kezdve rendőrség stb. Felvették a helyszínen az adatokat (még jó, hogy a fügevodkát nem vitték el, a rádió meg úgyis ördögűzésre szorul...), aztán kérték fáradjunk be velük a 6. ker. r.kap.-ra, amit mi készségesen megtettünk. Az egyik rendőrbácsi kifejezetten helyes és normális volt, kis cuki fiú... :) Beérve várakozás...helyszinelés stb, várakozás... jegyzőkönyvírás stb, várakozás... és off. Viszonylag hamar úgy másfél óra leforgása alatt végeztek is mindennel. Mindeközben mi megpróbáltuk elfoglalni magunkat. KisAncsa és Pilla kint várakoztak a kocsiban, Én meg bekísértem Sissit, mert félt, hogy rosszul lesz idegességében. Aztán közben egy rendőrsrác (no stres) szólt, hogy a csajokat betalálták valami hajléktalanok, akkor behívtuk Őket is...és most mit vársz mit mondjak, nem szeretünk unatkozni, így hát beszélgettünk, nevetgéltünk, olykor saját nyomorunkon, hogy hogyan lehetünk mi ennyire szerencsétlenek. Egyszer csak jött be valami mogorva agyatlan, agyoniskolázott fasz, és lehordott minket, hogy ez egy rendőrségi objektum és viselkedjünk, mert ejnye bejnye meg miegymás...tényleg??? Te ki a geci vaaagy??? Mi továbbra is jól szórakoztunk...
...és természetesen egy élmény voltunk! :D:D:D

Élményközösségi program...

A szombat délutáni indulás Simon Tibornak köszönhetően eltolódott először estére, majd másnap reggelre... Köszi!!! (erről nem írok többet, mert csak felidegesítem magam) Sőt, mondok mégjobbat, mindennek köszönhetően eltervezett programjaink jelentős része dugába is dőlt, suttba ment, elmaradt...és még ragozhatnám. Pedig a Bodys kiállításra nagyon kíváncsi lettem volna :(
Így hát vasárnap reggel 9 órakor nekiindult a kiccsalád egy része, hogy meghódítsa a nagy Budapestet, betámadja a Beauti kiállítást a Syma Rendezvénycsarnokban, megnézze Lívicskét mit alkot a színpadon, és még sok sok rengeteg tennivalónk akadt...java részben páváskodni valónk volt :)
Bevásároltam sok szép dologból a kiálításon, csináltattam fogékszert, amit már régóta szerettem volna, és alapjában véve jól éreztem magam. Valahogy leszartam és nem törödtem azzal, hogy mi mennyibe kerül, csak megvettem azokat az anyagokat, melyek tetszettek.
A kiállítás után el akartunk menni az Avocado-ba, mert nekünk az jááár. Hát nem zárva van vasárnap az a hülye étterem!!! Mindegy, láttunk útközben egy jó olaszt, ott fasza lesz...
Nagyon hangulatos és igényes hely jó árakkal, isteni kajákkal, csak ajánlani tudom bárkinek. Természetesen hoztuk a szokásos formánkat, időközben csatlakozott hozzánk a Petra is. 5 HP ott visított és szakadt egy olasz étterem közepén. Nagyon jól éreztük magunkat. Kifelé menet a pincérek meginvitáltak legközelebbre is, merthogy egy élmény voltunk.
Folyt... a következő bejegyzésben...

2008. november 7., péntek

Dani

Hogy miért, miért sem Dani jelentkezett. SMS formájában "örvendeztetett" meg ama néhány sorral miszerint szeretne beszélni velem, és mit csinálok szombat vasárnap. Megírtam neki, hogy élményközösségi programon veszek rész (a kiccsaláddal lazítok) és feltehetően vasárnap este jövök meg. Kérte, ha tudunk, találkozzunk vasárnap este.
Hát nem is tudom... Mit is gondoljak az egészről... Mert egyfelől magyarázattal tartozik, és elvárnék némi őszinteséget, ahogy már az elején megbeszéltük... Másfelől meg lehet nem vagyok rá kíváncsi már csak dacból sem. Nem tudom még hogy alakul, mindenesetre nagyban befolyásolja ezt a Pesti kis kiruccanásunk is, mert miatta nem fogok hanyatthomlok haza szaladni, és haptágban várni, hogy mit óhajt mondani.
Hogy dühös vagyok...igen... nem szeretem, mikor hülyét akarnak csinálni belőlem. Volt már természetesen, akinek sikerült, de nem Ő lesz a következő. És végtelenül dühit a tehetetlenség a sajátom és az övé is.
Majd hétfőn elmesélem mi lett a történet vége!

Élményközösségi program várható...

Jajj, de félek!!!


Ezen a hétvégén élményközösségileg Budapestre megyünk lazulni, kirándulni, csavarogni, bulizni...ki-ki nevezze annak, aminek akarja...jólérezni magunkat. Bevesszük Tibor barátom albérletét és kialakulunk. Megnézzük a Bodys kiállítást, majd ellátogatunk a Beauti-ra, ahol nem mellesleg Lívicske is aktív résztvevőként lesz jelen. Konferálnia is kell egész nap, amitől persze be van tojva rendesen :)


Ergo... élményközösségi program leírása várható...

2008. november 5., szerda

N.

Nem nevesíteném hétfő esti randevous-mat. Még nem tudom érdemes e.
Kellemes este, kellemes ember, kielégítő sexuális élmény... Egyenlőre elegendőnek vélem az információ közlést... :)

Dani

Elegem lett abból, hogy rád várjak. Elvileg őszinték vagyunk... Lassan rá kell jönnöm, hogy az őszinteségemért cserébe csak hallgatásokat kaphatok, mert az emberek nem merik kimondani saját igazságaikat.
Undorító dolog egy ostoba baleset mögé relytőzni, és meg sem szólalni, kétségek között hagyva engem.
Érdekelt volna mit hozhatunk ki ebből a történetből mi ketten...
Most már késő....

Véletlenek vannak...és véletlen vagy nem véletlen be nem teljesedések is.

Nos... Mit is mondhatnék... Valószínűleg nem én leszek a Delfoi jósda soron következő tehettséggel teli reménysége. Az elmúlt hétvége eltelt anélkül, hogy Ádám megérkezett volna, hogy meglátogasson minket. Ennyivel rövidre is zárnám a történetet, mert nem mennék bele átlátszó sms-ek taglalásába, üres ígéretek kivesézésébe. Gondja baja...Övé!
Mi mindenesetre megoldottuk a hétvégén általa bekövetkezett űr kitöltését. Péntek - szombaton buliztunk egy nagyot nem is egyet kettőt. Majd a hajnalig tartó ivás (már aki) és tánc után az ágyunkba bezuhanva, szinte egész nap aludtunk, vagy csendesen elszenderegtünk mindanyian, ki - ki saját otthonában.
El offolgattam ezen a hétvégén, kellemesen elfáradt testemet az ágy úgy ölelte körbe, mintha sosem akarná elereszteni, mintha beleolvadván, egy férfi testében merültem volna el. Vannak érzések, melyeket az agyunk generál álmok, meleg dunyhák ölelésének hatására, de sajnos ezek hamis ábrándok, melyekből felébredve fogad a valóság, ami rideg és arculcsap, majd'hogynem kiröhög és ocsmányul leköp.
Utálom ezt az érzést, nyomorultá és keserűvé tesz. Rájövök hogy hiányzik valami...

2008. október 31., péntek

Tűz...

"Ahhoz, hogy az ember beléphessen a szerelem völgyébe, teljesen el kell merülnie a tűzben. Igen, Önnmagának is tűzzé kell válnia... Az igazi szerető legyen a tűzzel egyenlő, legyen lángoló arcú, perzselő és heves, mint a tűz!"

Véletlenek márpedig vannak...jóslás

Ádám nevű Komárnói közös "ismerősünk"(mint később fény derült rá) Ancsával, végre rájött, hogy Ő bizony közös...
Mi már több, mint két hete tisztában vagyunk a dologgal, hogy a srác, -akivel én már egy elég kellemes és kielégítő sexuális élményen is túl vagyok-újfent csak közös... És mint olyan párhuzamusan próbál mozgásban tartani mindkettőnket.
Szerdán este vacsora közben sikerült egyazon pillanatban megtalálnia minket. Ugyanabban a pillanatban kaptunk tőle sms-t :) Ez elindított egy kisebb lavinát... melynek kicsúcsosodása talán ma este történik meg.
Ez a bejegyzés egy jóslás...hogy beteljesedik e...tán csak a csillagok fogják látni...
Mindenesetre Ádám! Kösd fel a gatyád!

2008. október 28., kedd

Adrelka fotókban...

Hamarosan érkezik...kis ízelítő....









2008. október 22., szerda

...élményközösség...

Simon Tibor kommunikáció-média szakos hallgató barátom megtalálta a család definícióját: élményközösség... Ízlelgessük, morzsolgassuk ezt a szót a nyelvünkkel, nem is tudom hirtelen hogy csiklandozó, vagy bizsergető érzés e ezt a szót kimondani...helyettesíteni vele egy olyan szót, amely leginkáb szívből jön.
Élményközösség...ha a szó legszorosabb értelme szerint szeretném megvizsgálni a kiccssaládot, akkor be kell látnom, hogy mindenegyes betűjében igaz... mert próbáljuknk csak meg társítani, rokonítani egy egy szót mindenegyes betűjéhez, mely a mi kicccsaládunkra igaz...ugye hogy ugye!? minden betűjében igazat mond ez a szó! Ennél már csak egyvalami jobb, és az a : DISTURBIAAA!!!

2008. október 20., hétfő

Pillangó 23...

Boldog születésnapot Kicsi Pillangó!

Isteni buli volt...Megismételhetetlen...
Hoztuk a formánkat, sikerült kialakulni, és megbotránkoztatni a körülöttünk lévőked...mit mondhatnék: Kiccsalád :) hihi
Csak azért nem értük el undorítóságunk következő fokozatait, mert nyilvános helyen voltunk...
Már az ajándékaid kinyitásánál éreztük, hogy csúnya éjszakának nézünk elébe...amilyen tempóban fogyott a bulanga és folyt a fiegeling, mint a csapvíz...apokaliptikus off rotty felé száguldott a társaság...szélsebesen.
Este 9 - től fogva csak jöttek és mentek az italok az asztal körül. Éhgyomorra ittál te is kicsi Pillangóm, és ez lett a veszted. Kissé szárnyaszegetten ültél, s dülöngéltél hajnal 3-kor a Dobos egyik padján, miután már zuhanás közben elkaptalak, összeszedtelek, tartottalak, vízzel és kávéval itattalak... Mykee az ölében vitt hányni, tartotta okos kis fejedet, s a tenyerén hordott mindvégig, míg a bulinak vége nem lett. Hánytál még egyet a Mamma Mia parkolójában is, s ott mondtuk hogy elég, vár az ágy már ránk is. Hazavittünk, gondosan betakargattunk, jóéjt rebegtünk... Mi még éhesek voltunk, úgyhogy irány Pér, Fehérakác, és a la cart reggeli..
fél 6 offolás, ágybabújás, durmolás...

2008. október 15., szerda

a Paárba párban ... :)

A szombat este, miután "daliás lovagom", :) Dániel hazaért Bulgáriából, Győrben aludt. Kérte töltsem vele az estét és az éjszakát is. Mit ne mondjak, nem bántam meg...
Orgazmusok sorozata rázta meg édes testemet :) Rég sexeltem annyira jót/jókat, mint vele azon az éjszakán...

2008. október 9., csütörtök

Randesvous...

A hétfői randim...Dani
Mintha valahonnan régről ismerném. Egy nagyon kellemes beszélgetőpartner, és valami bájos bizonytalanság van benne, amit aztán annál vadabb beindulások követnek.
Vacsorázni voltunk a Pálffyban, s csak úgy repült az idő, sétáltunk, majd vezethettem a felcsippelt autóját. Hajnal 4-re haza is értem :)
Egy fiú, aki nagyon jól csókol, és tudja, hol és hogyan érjen hozzám.... HOL A HIBA?!?
Megbeszéltük, hogy majd meglátjuk lesz e belőle valami....aztán kedden csak sms és telefonváltás volt, majd szerdán is hívott párszor...megbeszéltük, hgy szombaton, ha hazaért Bulgáriából, akkor találkozunk, mert szerdán az apukája születésnapja volt, és elvitte a szüleit vacsizni meg ilyenek.
Hazaérve a munkából (19:38-kor) nekiálltam az anyu körmeit csinálni, de közben már beszéltünk megint a Danival. Egyszer csak hívott, hogy mikor végzek, meg van e kedvem látni Őt, merthogy mielőtt elmegy még szeretne talizni, mondtam, rendben, hisz én is valami ilyesmiben törtem a fejem.
Kávéztunk egyet, majd kocsikáztunk, aztán megtörtént az, a már mindkettőnk álltal nagyon is kívánt sexuális érintkezés. Mit ne mondjak, fantasztikus volt. Nagy élvezetet okozott és örömet vele a sex.
Aztán elment, másnap reggel indult Bulgáriába...

Tapolca

Tapoca ifjai...csókoltatlak benneteket...
(csak kicsit pletykásak vagytok!)
Most biztosan azt várnád, hogy hosszasan ecseteljem Tapolca szépségeit és erényeit...nem fogom. Ugyanis amennyit láttam belőle, nem sokat árul el róla. Mindenesetre kellemes hely.
Ott töltöttem a vasárnap hajnalt és délelőttöt, ebédeltem egyet, majd a Zsocival taliztam és sétáltunk, meg dumáltunk. Az jó volt. Többször kellene inkább így személyes kontextusban beszélgetnönk. Kellemes személyiség.
A többi néma csend...

2008. szeptember 29., hétfő

tömeggyilkos fej...

Mostanában elgondolkoztam felnőttéválásom egyes szakaszain...az életemen a teljesség igénye nélkül. Kilyukadtam ott, hogy bár nem öregszem és nincs rajtam semmiféle pánik azzal kapcsolatban, hogy egyedül maradok, mégis hiányzik az életemből valaki, akihez a legocsmányabb állapotomban is odabújva megnyugvást találok.
Kicsit kibaszta a biztosítékot egy péntek hajnalban kapott sms, aztán elkezdtem ezért dühöt érezni, és valamiféle tömeggyilkos kezdett kialakulni bennem. Éreztem magamban a fortyogó savat, ami megmérgezhet valami szent dolgot. Több hete alakul bennem ez az érzés. És persze megint bennem forgatja és mártogatja valaki a kését, mert nem is gondol rá, miért is tenné, hisz Ő csak egy naív ember, aki nem gondolkodik el azon, amit a barátai érezhetnek.
Szombat éjjel nem volt valami nagy handulatom mindebből kiindulva, de tudtam, hogy találkozni fogok a Balázzsal, újdonsült barát barátommal meg a Petrával is, és ez valahogy megkönnyítette a dolgokat. Kint a Dobosban már megcsináltuk a műsort, melynek hatására, a szomszéd asztaltársaságban ülő hímtagú egyedek, magukat maximálisan kiteljesedett heteró hím bikáknak valló pasik, elkezdtek beszólogatni a buziknak. Ennek természetesen az lett a vége, hogy nekem kellett leoltani Őket. De én legalább hatásosnak bizonyultam. Majd a többieket követve Birgit és Pillangó társaságában elhagytam a helyet. :D
A Mamma Mia nevű vendéglátóipari egység nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. Főleg hogy ott tobzódtunk, pedig megígértük a Petráéknak, hogy hamarosan Vertigó.
Fél 3 volt mire sikerült a ribancokat kirángatnom és átmenni a sokkal szívvonalasabb szórakozást nyújtó Vertigóba. Ott aztán Petra megállapította, hogy mi ez a tömeggyilkos fej, erre én nagyvonalakban vázoltam neki a történéseket. Balázs az én drágám, addigra már túl volt némi alkohol elfogyasztásán, de azért még nem volt oyan állapotban, hogy ne érzékelte volna felüdítő jelenlétemet. Odatámaszkodtam mellé a korláthoz, kaptam egy mosolyt és egy puszit, érezte, hogy nincsenek a dolgok a helyükön... Aztán megtáncoltatott majd búcsúzáskor úgy nézett rám, ahogy szeretném, hogy egyszer józanul nézzen rám így. Teljesen váratlanul (ha már én meglepődöm valamin!!!) adott egy puszit a számra... Nem kellene, de mély nyomot hagyott bennem...túl mélyet. Utálom ezt az érzést... Mert fáj...mert olyan, mint egy jó erős sav, ami szétmarja a józan ítélőképességet. És utálok kapaszkodni, valami a saját agyam és a szívem teljes egyetértéséből származó téves képbe és érzésbe!!!
Aztán vasárnap: Hogy miért kell mindíg valakinek az ami az ENYÉM!!! És ha belepusztulok sem fogom a Gicát a Balázs közelébe engedni! Vasárnap a Lívi egy olyan kéréssel fordult hozzám, hogy nem lehetne e, hogy egy vacsora alkalmával a Balázs és a Gica egy légtérbe kerüljenek? NEM , hangzott a válaszom kategórikusan. A Balázs hadd legyen már csak az én privilégiumom, annélkül, hogy valaki megpróbálná Őt is elvenni tőlem! Egy kicsit már elegem van! Aztán Balázs is kijelentette, hogy ez a vacsora így ebben a formában nem fog megtörténni, mert egyetlen pillanatra sem küldött a Gica felé semmilyen jelzést. És pont!
Más:
Nem értem, és ezen kérlek ne sértődj meg G, ha olvasod, hogy hogyan szerethetnek emberek bele olyasvalakibe, akit még csak nem is láttak, nem beszéltek velük egyetlen percet sem, ergo: nem ismernek?!
Ha ezt megválaszolod nekem, esküszöm neked adom az én édes Pillangómat!

2008. szeptember 18., csütörtök

Évfordulók...

Mindenki máshogy él, mást tart fontosnak, mást ünnepel... Ki az életet, ki a halált, szerelmet, vagy boldogtalanságot. Megünneplünk oly sok évfordulót, a boldog NEMszületésnapunkat, életünk minden apró mozzanatát és jeles eseményeit.
Nekem is volt tegnap egy évfordulóm...Singliségem egy évét ünnepeltem...Pedig emlékszem, egy évvel ezelőtt le tudtam volna könnyezni a csillagokat, fájt a szívem, mintha megtiposták volna és foggal körömmel kapaszkodtam egy emlékbe. Holott az Én döntésem volt.
Jó volt ez az egy év. Minden boldog és fájdalmas pillanatával együtt. Megittam a levét, s árát még mindíg keményen törlesztem a Vele együtt töltött csaknem 4 évnek. Vele együtt az életemet hagytam ott, amit nem szerettem élni. Akartam vissza és vágytam a régi életemre, mert az az ember nem Én voltam. Hiba volt e az a 4 év? Nem hinném. Azt mondják, idővel csak a szép dolgokra emlékezünk...úgy legyen!!!
ENNYI

2008. szeptember 16., kedd

Ádám...oly egyszerű vagy...

Mit mondhatnék.... még mindíg én vagyok az istennőd...ennyi
Egyszer régen, tán nem is emlékszünk már...Te lehet, hogy nem, én kristálytisztán. Lett volna egy lehetőségünk a boldogságra, de te gyermeteg meggondolatlansággal mégis sutba dobtad szerelmünket. Ami még fájóbb volt, hogy ostobábbnál ostobább kifogásokkal...
Na ennek iszod a levét évek óta! Hogy szivatlak? Keményen!
Szerdán felhívott hajnali fél 4-kor, hogy szeret és hiányzom neki, és azonnal menjek át hozzá! Mondom nem jól vagy te összerakva...és könyörgött...és kérlelt...és csúszott mászott előttem a telefonban. Nem mentemm át. Naná, hogy nem! Aludtam...reggel mentem dolgozni, meg különben is!!!
Péntek éjjel kettő felé mentem haza, na mondom felhívom..persze, hogy aludt, kvittek vagyunk - mondtam. Pár perc beszélgetés után letettük...nem mentem 1 km-ert az autómmal, jött az sms: Ha már így felkeltettél, feljössz?
ÁÁÁ...na jó, felmegyek... természetesen Én nem csináltam vele semmit, ellenben ő maximálisan kielégített, és ég hálás is volt érte...
Egyvalami van ebben a srácban egyébként, ami a mai napig ki tud tépni a világból. Ahogy csókol... hihetetlenül jól csókol!!! Itt aztán meg is áll a történet. hihihi

Foot fetish

Érdrekes dolgoknak vagyok tanuja és átélője mostanában. Megismertem egy párt, melynek a férfi tagaja lábimádó és a csajszi rabszolgája... hogy egy klasszikust idézzek: mindenki úgy élvez, ahogy tud...
Most szeretnék, ha én is beszállnék a játékba. Bevallom izgat...nagyon is, de egy kicsit tartok is tőle, hogy elfog a röhögés vagy valami... :)
Ha megtörtént a nagy beavatás, megírom...

...

Pilla... ezt most kihegyezted nagyon... vagy lehet, hogy én?... ki tudja

De Vertigó jó volt.

2008. szeptember 12., péntek

...off rotty...

"...elhagytam a szívem egy darabkáját..." (anonim költő)

2008. szeptember 11., csütörtök

Aundaoríítóóó...eideióóóta...hülye gyereeek

Azt gondoltam, nagy naívan, hogy az undorítóságunkat nem lehet fokozni, tévedtem...istenem...emberi dolog...megesik. Nem is tudom, hogy ebbe a társaságba egyáltalán hogyan lehetne bárki új embert behozni, vagy ha csak bármelyikünknek is pasija, csaja lenne....azért ezeket a történeteket nem veszi be mindenki gyomra... Olykor még az enyém sem. Bár a tükörbe még mindíg bármi nemű hányinger nélkül bele tudok nézni. :) A szombat éjszakai alakításunkra már nem is elég a Disturbiaaaa.
Pillangóval elkezdtünk főzőcskézni, szépen sült a sütőben a csirkemell torta, mikor elkezdtek megérkezni szép sorjában a kiccsalád tagjai, ivás, aztán ivás Pillangóra, aztán iszunk, csak úgy, még egy a barátságra, a pénzre és a sok sok sok sexre, aztán köszöntés, vacsi, majd ismét ivás...
Nem ittam több, mint 5 éve, de két izmos korty wisky redbull után éreztem megint azt a furcsa fortyongó buta énem, ezért nem ittam többet...esküszöm bebasztam.
Pókereztünk, aztán pókereztünk kicsit másképp, persze egy tanga és egy melltartó, ja és egy bokalánc előnyével én nyertem :) hihihi Onnantól egyenes út vezetett a Coronitás üveg megpörgetéséig, persze durvuló feladatokkal... A prüdériától mentes társaság sorjában vállalta be a teljesítendő feladatokat, bár egy ember az utolsó szinten kiszált... hang vagy Tiboo, Méghogy a KisA frigid meg prűd...bam bam biramm...mese habbal. Én, mint Idolod, csalódtam, azt hittem az oly sok forrón átmulatott éjszaka után virítasz valamit... De te csak azt tudod hajtogatni, hogy majd a 6 x 6 -os franciagyban kollektíve teszed meg mindazt amire vágysz... ccc
Nem is tudom kinek a "rózsácskáját " nyalta oly nagy elánnal KisA a Balatonon, kélyes nyögések közepette, nem mellesleg premier plánban.... Tiboo kedvesem, az az igazság, hogy eddig minden undorítóságunk kiinduló pontja te voltál. Mostmeg egy kis feladattól beijedsz? ejj-ejj!
A Szombateste konzekvenciáját levontam... nem akarok többé Coronita közelébe kerülni, vagy bármilyen kapcsolatba kerülni vele... Az éjszaka videóit és képeit letöltöttem, titkos fájlmappákba rendeztem, és nyomtalanul eltüntettem a kameráról...

2008. szeptember 3., szerda

Disturbiaaaaa

A Tatabányán eltöltött este videóit és képeit talán nem közölném, mert azok még az én jóízlésem és erkölcsi értékeim határait is jócskán súrolja. A vacsoráig nem is volt semmi gond, megettük amit rendeltünk, megittuk, amit kívántunk, aztán irány a hotel. Elfoglaltuk öt személyes "lakosztályunkat", azt a meghitt édes bájjal rendelkező szobát, mely oly sokat látott aznap éjjel. A takarítónőt mindenesetre sajnálom így utólag, hogy a kukába nézve megtalálván Pilla maradványait...mit szólhatott. Azért na! LOL Szerintem ebbe a hotelbe sem kell többet mennünk. S bár a portán helyet foglaló úr nagyon kedves és szívélyes volt (főleg az üveg Coronita tükrében, amit kapott), azt mondta persze bulizzunk, hangoskodjunk...stb. Csak az a stb ne lett volna. Mindenesetre a másik szárnyban, mögöttünk elhelyezkedő munkásszálló békésen szunyókáló, amúgy büdös és igénytelen (ez később bebizonyosodott) segédmunkásai nem tolerálták túl jól a mi hangulatunkat. Jöttek, láttak, balhéztak, majd kizárásra kerültek...hangerő felteker, buli folytatódik. Póker...vetkőzős póker...off rotty. És persze természetesen egy hatalmas kukába ordított DISTURBIAAAAA!!!

József Attila

"Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon - hagyom,
Ha balgaság, ha tévedés - legyen,
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem."

Ezt szeretném néha érezni, ezt a fájdalmas és nyomorúságos, de boldog pillanatot, amit talán szerelemnek hívnak. Miért nem tudok szeretni???

RabK

Azt hiszem bajban leszek... nem szoktam én hozzá az ilyenekhez...talán öregszem, és talán már elfáradtam vagy simán belefáradtam ebbe az életbe... ebbe, ahogy élem. Mindenesetre általános lelki válságban és "depresszióban" szenvedek...

találkozások.... hehehe

Találkoztam Gáborral. De talán rólad nem is írok... :) :) :)

2008. augusztus 27., szerda

...véletlen esküvő...

Pillangóval elindultunk az óriási szombat éjszakába, lévén, hogy ketten maradtunk, mert mindenkinek más elfoglaltsága volt. Ki esküvőn, ki alvóban, mások az ország másik felében bagy éppen a Balatonon jártak.
Kimentünk Dobosba vacsizni egyet, aholl pilla barátném "kedvenc" italától felfordult a gyomra, úgyhogy kérte a Petit, több ilyet ne hozzon. onnantól minden rendben is volt. Elindultunk hát a város és a Vertigo irányába, hogy majd ott bulizunk egyet, de közben telefonon beszéltünk Kis Ancsával, hogy mégis hogy érzik magukat az óriási lakodalomban... Na akkor aztán nem volt apelláta, menni kellett nekünk is, együnk igyunk, vigyünk sütit, táncoljunk... Pillangó jó szokását megtartva táncra is perdült, olyannyira, hogy szerintem az esküvői videó legnagyobb attrakciója ő lesz. :)
(folyt. köv.)

Arrive Derchi Mucc

...a hétvége... Próbáltam erőt venni, leküzdeni a depressziót, összeszedni a gondolataimat, és leírni a hétvégét.
Péntek... Mucc búcsúztató buli...a testvériség vége. Nagyjából így tudnám röviden jellemezni azt az estét, de mivel túl mély nyomokat hagyott bennem, ezért megpróbálom talán kicsit bővebben leírni. Nem lesz könnyű. Először is jó utat Muccom. Mire ezt a mondatot leírom Te már Hollandiában leszel és ismerkedsz az új sulival és a társaiddal. Köszi az estét, a bulit, az élményt. Kisebb családi banzáj volt rengeteg baráttal a kertben a medence partján a pince és a bárpult mellett. Kb 30-an lehettünk. Azt terveztem, hogy éjfél körül legkésőbb lelépek, mert másnap reggel dolgoznom kell, Nem így lett. Mucc közölte velem, hogy "kötelező" bulizni is elmennem velük, jó-jó sokat nem kellett győzködnie. És különben is jövök neki eggyel úgyhogy vége a testvériségnek...kitagad. LOL Addigra már túl voltunk medencébedobáláson, jó néhány üveg pián, és a társaság lightos fele is elhúzott haza. Ott maradt szokás szerint a társaság megja, a lelke... Ahogy régen, egy utolsó bulira...talán a legutolsóra így együtt. Kitalálták, hogy mi hatan, akik a legvégére maradtunk ottalszunk mind a Muccnál. Még jó, hogy a sok éves tapasztalat alapján készültem váltóruhával is...volt már néhány ilyenn Mucc féle medencés party az életemben, hisz ismerem tizenegynehány éve. Egy valami viszont sosem történt meg köztünk, pedig akartuk mind a ketten évek óta, de valamiféle erkölcsitartás nem engedte...milyen hülyék is voltunk... na dehát azzal az estével vége a takarózásnak, vége a testvéri szeretetnek... csókolóztunk, és milyen jó volt...aztán buliztunk, és megbeszéltük, hogy aznap este történni fog valami, mert lehet, hogy soha többé nem történhet meg. Szavak nélkül, de tudtuk, hogy így kell lennie, ennek ki kell derülnie...csak lehet, hogy túl későn... Lehet a szüleinknek volt igaza majd 10 évvel ezelőtt egy síelés alkalmával, mikor az ágyunk lábánál beszélgettek miközben mi még édesdeden aludtunk? Már nem fogjuk megtudni. Mindenesetre ami történt, megtörtént, némely esetben kissé bagatel módon, vagy tán esetlenül. Nem tudom, hogy kellett volna e...nem tudom, hogy jól esett e, nem tudom, hogy mit gondoljak róla...
Ami utána történt, az viszont a szokásos történet és csak saját RabKurvaságom újabb bizonyítéka... és talán fedje is homály...

2008. augusztus 21., csütörtök

G!

Jajj, majdnem elfelejtettem!!!

Egy nagy kalappal G!!!

És ne feledd: önbizalom!!!

Linz

Oly ostoba vagy drága! Ha nem hallottatok még értetlen, bizonytalan, ostoba... pasiról, akkor szívesen bemutatok egyet; Mr Linz! Komolyan mondom, kínlódás az egész, és azt képzeli Ő nálam mindennek a közepe. Mindenre husszor (még ha csak hússzor tenné, de 103 x!!!) visszakérdez, rákérdez, kikérdez, elmondatja, leíratja...az agyamra megy!!!!!!!!!!!!!!!
Egyszer már sikerült elfeledtetnem magam, és úgy két hónapja nem jelentkezett, most kb egy hete megtalált...megint, hogy bocsika rengeteget dolgoztam bla...bla...bla... én is, na és, hülye szöveg! Talalálkozni szeretne... első gondolatom, rendben, legyen, most akkor megszívatlak, de ez nem változik basszus, még mindíg idegesítő!!! Úgyhogy szombati randi lemondva és felejtsem el! Menjen haza az asszonykájához, újítgassa a száz éves házát, amit örökölt (persze tele rakta gagyi ablakkal, gagyi ajtóval, gagyi cseréppel...stb.) és hagyjon engem békén! off

aug. 20.

Mindenki másnak mást jelent ez a nap. Egy nemzeti ünnep, terményáldás, ...de számomra csupán egy nap, mikor végre pihenhetek egy kicsit, többnyire a Balaton partján, és nem azért, mert nem lennék jó hazafi, vagy ne érdekelnének a színes programokkal tarkított ünnepségek, tüzijátékok...stb. Csupán jólesik végre lazítani egyet a családdal, a barátokkal anélkül, hogy bárki is hiányozna a sorból, mert mondjuk dolgoznia kell, vagy nem kap szabadságot.... Mi így ünneplünk. Isten éltesse a köztársaságot, az új kenyeret és minden egyes szerettemet!
Lementünk tehát idén is a Balatonra, igaz kisebb létszámmal, mint terveztük. Sőt, terveztem én még mást is, de a természet közbeszólt :( Bocsi G! Megyek én még a Balatonra vagy Tapolca felé...
Mindenesetre a Tűzoltót felvettük még Zircen és úgy lazán fél 1, 1-re le is értünk. A választás Alsóörsre esett Pillangó kérésére, bár szívesen meglátogattuk volna a szigligeti strandot is, de egyes források azt mondták szar, pedig közelebb lettem volna....
Tűzoltó szivecském, kicsit maga alatt volt, mert nem mennek rendben a dolgok otthon a családjával, ezért is mondtam neki, ha van kedve egy napra meneküljön el velünk kicsit a partra, meg aztán már két hete nem tudtunk találkozni, ölelni egymást csókolni és önfeledten szeretkezni... Persze, amilyen szerencsénk van a volt kollegájába futottunk, akik kötelességüknek érezték, hogy mellénk telepedjenek le, igaz onnantól kezdve egy büdös szót sem szóltak hozzánk, de arra elég volt, hogy a Ferit feszéjezze a helyzet, úgyhogy még igazán lazítani sem tudott. Az egyetlen kontakt közöttünk, hogy ahogy napoztunk, meg kártyáztam, néha megfogta a kezem, meg hagyta, hogy olykor cirógassam kicsit. Ja, és egyszer, mikor beúsztunk csókolóztunk. A fasznak kellett azoknak odajönni. Így nem tudtam szegénykémmel normálisan foglalkozni, elfeledtetni kicsit az asszonyt és a gondokat... egymás karjaiban....

2008. augusztus 18., hétfő

6x

Zsoltikám... köszönöm a fantasztikus éjszakát!
Tudodm, tudom, nem szép dolog egy pasit kicsinálni, csak...hát...olyan jól esett :)
Még meg is jegyezte: nem tudom, hogy van bennem ennyi, hogy csinálod ezt velem?
Búcsúzáskor, hosszan csókolt a kertkapuban és ezt mondta: te egy gyönyörű, okos, belevaló, szexi és imádnivaló édes lány vagy (lol, a kis hazudós), és elment...tán örökre...

álmaim pasija...

A hétvégén megismertem álmaim pasiját... ugyan az pasiban, mint Én nőben, kissé brutál fej, valami édes bájjal, életcéllal, nem kis élettel a háta mögött, ...és teljes érdektelenség... pfff
Ez az Én formám, de nem fogom túráztatni magam feleslegesen. Ha nem vevő rám, hát nem vevő. Csak Őt tudom sajnálni. A kissé ostobácska, enyhén műanyag pultoslány bezzeg... ennyi.
Csak tudod olykor jó lenne már a rengeteg kaland mellett valami állandósult szeretet, valami összebújós, ölelkezős történet is. Valami olyan, amikor azt érzem, hogy nem kell már küzdenem érte. Nem kényelem, nem megyszokás.... csak valami szerelem....

2008. augusztus 15., péntek

heti mottóm... meg még két hétig

...ami nem öl meg az megerősít...
Főnökasszonyom szerint, az elkövetkező két hétre jó nagy betűkkel írjam ezt ki a monitoromra :) miért is?!
jaaa, hogy elmentek nyaralni, és egyedül viszem a hátamon az egész mindenséget...pff mindegy...legalább tudom, hogy nyugodt (vagy nem) szívvel rám merik bízni a dolgot.
Mindenesetre most tele a búrám a melóval, a meleggel meg mindennel...

Mykee...Ancsa...Ancsi...

Egy Születésnap, két névnap. Buli, fügevodka, kiccsalád.
Köszönöm ezt a csodás ajándékot. Hány óra is van? - Donna Karen? HIHI Szeretlek benneteket. És bár mostanában nem vagyok annyira felpörögve, no meg beteg is voltam szombaton (rotáltam - hihi), azért Veletek mindíg nagyon jó!
Este hatkor, mikor felébredtem már éreztem, hogy valami nincsen rendben...de a rosszullétem csak fokozódott, és este 10-re, mikor köszöntöttük egymásr, már felállni is alig volt erőm, annyira rosszul voltam, úgyhogy fel kellett mennem aludni egy kicsit. Háromnegyed egykor (éjjel) arra ébredtem, hogy a "Biritni" torkaszakadtából üvölt a cd-lejátszóból és árrad a piaszag fel az emeletre. Na az a kép, ami leérve fogadott...nem lepődtem meg, hisz valami ilyesmire számítottam a hangok alapján. Kiccsalád kialakult szokás szerint. Kisvártatva az első drámánk is megvolt arra az éjszakára. Csak nem értem miért kell semmiségeken fennakadni. Igaz, nem vagyunk egyformák, van köztünk olyan, aki kevésbé jól tolerálja az egymással összevissza történeteket, még akkor sem, ha teljesen tisztában van annak valós mivoltában, és tudja jól, hogy nem jelentenek semmit ezek az apró játékok.
Hajnal 2... party a partyban fenn az emeleten...pillangó, apa és a depressziós buzi külön műsora pillus lila plaboy hálójában. Ugye tudod kicsim, hogy a Colos az egészet videóra vette?...
Hajnal 3... Pillangónak igencsak berregett az az édes kis verebe. Néhány telefon Viktornak, hogy miért is nincs itt a bulin? Azonnal üljön taxiba és lője ki magát irányunkba. Még néhány telefon és egyeztetés után kiderül, hogy a taxi horribilis. Harmadannyiért, pályamatricával együtt elmegyek érte oda viszza kocsival. Úgyhogy háromnegyed 4- kor kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, egyesbe be...nagykirály a hangerő...hehe :)
20 perc alatt lennt voltam Tbányán Viktorért, persze a biztonság kedvéért elkisért pillus és apa. Visszaérve tovább buliztunk. Kb. fél 7-kor sikerült is ágyba kerülnünk, hogy alugyunk egy keveset, mert 11-kor jelenésünk volt a Barokk esküvőn nem kevés konty elkészítésében segítkezendő... egy katartikus off rotty után, aznaposan...háááát. De szépek lettek a lányok, asszonyok... Este csak letettem a párnára a fejem, és másnap arra eszméltem, hogy vár a munka...

2008. augusztus 12., kedd

Petra...Balázs...Vertigo...

Petra a magas Szőke...barátnő. Balázs az ő legjobb barátja, egyébként pedig összhangban (nem arcra!) teljesen Rayen Philip a Kegyetlen játékok idejéből. Mi édes testecskéje van annak a srácnak. rendesen hátat kellett már fordítanom neki, miközben táncolt, mert az mondtam anyááám, mindjárt ráugrok, mert kell nekem ez az édes test. Petrával jókat is mosolyogtunk ezen...:)
Már, amikor megérkeztem a La Isla-ba - ott volt a tálálka - bedobtuk szegényt a mélyvízbe, mert lehet nem volt felkészülve egy ilyen szabados természetű, érdekes barátokkal rendelkező "hölgyre". de nagyon jól vette aztán a lapot. Sokat táncoltunk, kacérkodtunk... Egyszer tánc közben azt mondja nekem: látom a szemeiden, hogy mondani akarsz nekem valamit...mondom éééén, egyáltalán semmit nem akarok mondani...maximum tenni... :):):)
A végén teljes önmegtürtőztetéssel hazavittem Őket, és utánna én is álomra hajtottam okos kis fejecskémet. Bár a történetben benne volt, hogy szívesen felhívtam volna valamelyik szeretőmet, ha már így bepörögtem...de ezek után egyikhez sem volt igazán kedvem.

Tűzolzó...

Az én Tűzoltóm...jelenleg legkedvesebb szeretőm. Csíplek, ugye tudod, főleg azt a technikásságot, amivel a puncim veszed birtokba...apukaaaaaa ;)
Valamelyik éjjel nálam járt megint a tűzoltó (ez a foglalkozása), és az új kéróban voltunk már. Első menet után pempergünk meg dumálunk, azt mondja tökre kényelmes az új ágyam, elviszi magával. Én meg poénból (tényleg!) mondom neki, hogy csak velem együtt...bár ne tettem volna...a válasz egy sóhaj. Mondom mivan? - semmi. Nana, a semmi az mindíg VALAMI! Mert hogy ez olyan szerelmesen hangzot - pff - nagy röhögés - én és a szerelem, mondtam félre ne értsen, kedvelem meg minden, na de szerelem... - sóhaj - merthogy van egy titka. Leesett! Mondom felsorolok 4 lehetőséget, válasszon: 1. barátnő; 2. feleség; 3. gyerek; 4. ezek valamilyen kombinációja. Az mondja erre kombináció. Hajajj mondom, csak neeeem...de, feleség és gyerek, aki 3 éves és Bálintnak hívják (megjegyzem, képek alapján tüneményes). Kérdem én erre: miért nem lehetett ezt rögtön elmondani??? Válasz nem jött, de egy jót szeretkeztünk. Kérdeztem tüle, hogy jó e ez így, jól érzi e magát velem...stb...hát persze...pasiból van ős is :S Mondtam neki, hogy engem nem zavar, hogy családja van, de abban a pillanatban, mikor észreveszem, hogy érzelemből csinálja ezt az egészet, és elhagyná, elhanyagolná a családját, mindennek vége. Természetesen ez fordítva is igaz, ha én minimális szikráját is észrevenném magamon, hogy megmozdul bennem valami, akkor véget vetek az egésznek. Ezek a szabályaim...ennyi

Balaton, és ami utánna van...

A balatoni nyaralás után hazajönni, újra dolgozni, tudván, hogy egy nagy rakás feladat vár rád, amit a többieknek eszük ágában sem volt elvégezni helyetted, ott tornyosul az asztalodon...
Esküvői hajcihő...na az sem volt semmi... második munkahelyemen kedves kollegina 23 évesen(a hülye!) férjhez ment. Képzelem, ha nem szépségszalon lennénk... atyám...!!!
Mindegy, meg volt az is...szép volt jó volt, köszönjük, ennyi.... illetve én nem köszönöm...nem voltam ott... helyette egy irgalmatlan jót buliztam Petra barátnőmmel a Vertigóban. Jó zene, jó társaság, 103 pasi. Kell ennél több? Az a feka nem volt semmi. Petra kedves, mintha meglepődtél volna mikor a farkához emelte a kezedet... :):):)

2008. augusztus 4., hétfő

a szakításom - 11month ago

...az óriási szakításom...hogy hogyan jön most ez ide? - egy kedves ismerősöm (aki most biztosan magára ismer - bocs) hasonló, vagy talán ugyan abban a cipőben jár, mint én annakidején. Kívánom neki, hogy sikerüljön, amit eltervezett, hogy sikerüljön megjavítania a megjavíthatatlant! KITARTÁS G!!!
Nem is tudom megmondani mit éreztem akkor, felszabadultságot, rengeteg fájdalmat, megalázottságot, gyűlöletet, és végül talán örömet is... mindenesetre a jeggyűrűt egy hétig nem bírtam levenni, aztán egy hónapig hordtam még a nyakamban. Egy hét bőgés után és a dobozaim, bőröndjeim kerülgetése után, az egyiket kiürítettem, a legszükségesebbeket belepakoltam, és elhúztam Bécsbe a legjobb barátnőmhöz...nem zavart senki és semmi
Akkor már csak tehetetlen düh volt bennem és 3 szor átfestettem a hálószobáját... Mikor hazajöttem tudtam hogyan tovább... Elpakoltam a cuccaim... Néha elgondolkodom, hogy talán túl hamar túltettem magam a dolgon, de azóta boldog vagyok, bár néha magányos... A többi részletet fedje homály....!

Másnap...

...másnap... a nem alvás miatt (Tit! - miért is???!) kissé szürke bőrrel és némi depresszióval beültem, vagy inkább bemásztam KisA kocsijának hátsó ülésére, hogy induljunk a Balcsira, fejemet a két ülés közt előre dugva az anyósülésre támasztva közöltem, hogy egy óriási ribanc vagyok. Kitörő, fuldokló nevetés fogadta előbbi kejelentésemet, majd egy válasz: nem baj kicsim, tudjuk, de mi szeretünk. LOL
csók & imádás

Balaton...Csopak...naked

Leírhatatlan...nem is ragoznám sokáig.

Nézd, kedves olvasó...ha Te már láttál komplett idiótákat a nyár közepén 20 fok hidegben...azok mi voltunk. Ezt bátran merem állítani.
A hideg ellenére az egyik legjobb nyaralásom volt. Ffigyiiiiii...
T! Egyszer úgyis a szavadon foglak!
Mindenki teljesen kialakult, és felszabadultan töltöttük el azt a pár napot. Attól meg aztán mindenki készen volt, hogy még oda is képes voltam lerendelni a szeretőmet...persze, mert a tapolcai kedves ismerősöm éppen szart rám, és ki tudja miért elmaradt a sex in the Balaton... :D
Jójó nem bántom ezért, hiszen csak pasiból van ő is...erről nem tehet. Nem is bántom, hisz nem rázott meg az élmény elmardása. Lehet csak a kamera marad kettőnk számára, és egy oylan talán barátság kialakulása, ami sosem ölt fizikai kereteket.
De visszatérve a Balatoni kiruccanásunkhoz...szerető jött, megtette, amit tennie kellett, utána szerető tudja a dolgát, szerető el... Utána iszogatás, minden, ami kell...aztán naked...a többit tán csak a csillagok látták...

Balaton...és ami előtte van...volt...

Drága Tit-em, mégegyszer Boldog születésnapot, és vigyázz magadra Franciaországban! 13 hónap múlva találkozunk!!! Szeretlek!
Tit... Tit fiú, Tit hetero (állítólag :S), Tit az én egyetlen szerelmem, a legjobb barátom, mindenem...de lehet csak Én tudom elviselni :) Egyetlen dolog nem működik köztünk, és ez a sex...no comment, nem tudjuk miért.
23. születésnapja eléggé kurtán furcsán rövidre és érdekesre sikeredett... Az előzmények nem is érdekesek, talán csak annyi, hogy délután felhívott, hogy van számomra egy meglepetése. - Gondoltam magamban, Tit és az ő meglepetései mindíg csúnyák, vagy idióták...
Este party nála, dumcsi, iszogatás (én nem - nem iszom több, mint 5 éve), vendégek elég hamar éjfél - egy óra környékén leléptek 4-en maradtunk, Ő, a nem is egy hanem rögtön kettő meglepetése, és Én.Beszélgettünk még az udvaron, nagyon jó fejnek bizonyultak, de nagyon furák voltak mind a hárman mint ekik nem csak ittak...nem tévedtem. Az udvaron hideg volt, felmentünk hát Tit toronyszobájába beszélgetni. Ülünk a franciaágyon 4-en, egyszer csak lesmárol és megkérdi: mi lenne, ha mind a 3-an meg........? Mondom: tán kiült az ijedtség az arcomra? Nem lehet zavarba hozni vagy csak nagyon ritka esetekben. Mint ahogy akkor sem. A lényeg, hogy neki és nekem most sem jött össze egy normális sex, de a többi részét azt hiszem nem tűrné a "nyomdafesték".
Csak az a gond, kedves férfiak, fiúk, pasik.... hogy Én ezt már akkor tudtam, amikor délután felhívott, hogy meglepetése van...

2008. július 30., szerda

...a következő hét.

A következő hétvégén Norcosom 30. születésnapját ünnepeltük. A helyszín titok volt minden vendég előtt... csak Ő és a kedvese tudták, mi pedig csak egy időpontot és egy gyülekezési helyszínt kaptunk, ahonnan, mintegy karaván szerűen mentünk a titkos helyszínre. Volt nagy meglepetés, mikor egy "istenhátamögötti" szigetecskéhez (szúnyog sziget - nevéhez méltán hű) értünk, és mégnagyobb, mikor közölték, hogy csak csónakkal lehet átkelni...
Na ez az este is szép történet...Kicccsaládnak nem kellett sok, előkerült a "fény" és a hangulat, felköszöntöttük imádott barátunkat, aki megkapta tőlünk az istenített GPS-t a Mio-t. Volt nagy sírás rivás nevetés és miegymás. Táncoltunk széken asztalon, földön, rúd körül, és még a dj-t is táncba vittük.
Vendégek egy része el...
Polgárpukkasztásként csináljuk e vagy sem, nem tudja már senki, csak jólesik. Jólesik a tánc hevében egy buzival smárolni, vagy a fenekét megmarkolni, mely épp oly gömbölyű, hogy a markodban elfér... ennél több értelme nincs is.
Édes szerelmem Tit megint berúgott, hogy még az sem tűnt fel neki, hogy kiborítottuk egy kertiszékből, s az orra előtt flörtöltünk egyszerre 3-an csajok egy szép kék szemű zsenge 20 évessel, akivel állítólag smároltam, de egyikünk sem emlékszik rá. Mindenesetre megbeszéltük, hogy egyszer valahol megkapjuk még amire mindketten vágyunk...
Reggel ötkor aztán megéheztünk, úgyhogy kimentünk kajálni a kedvenc helyünkre...természetesen a la carte...reggelire. LOL
...a többi meg történelem...

...ha felcsúszik a minimini, kilátszik a pinipini...

...és különbeb is szülcsi napcsi:D
A youtube-on láttunk egy Chiccolina interjút, melyben kó keményen ezt mondja: "ha felcsúszik a minimini, kilátszik a pinipini" No comment azt gondolom.
De visszatérve a szülinapra... (2008. júli. 04.)
Köszönöm kiccsalád az egész mindenséget... szeretlek benneteket a 103 gyertyás kuki alakú tortával, a répacsokorral és a kotonokkal együtt. Na de ami azután jött. Vacsi előtt két üveg fügevodka és még a többi, aztán hajnalban a kert különböző pontjain való kialakulás.
Meleg barátaim vannak, imádom őket. Jómagam is bisex volnék, számtalanszor kényeztettem lányokat, és számtalan durva buliban vettem részt, na de ez kiccsalád, ez kóó kemény volt. Nem is értem miért botránkoznak meg rajtunk emberek, mikor mi csak jólérezzük magunkat, és nem szeretünk az egésznapos disztingválás után még egymásnak is jópofizni. És különbenis az embernek nincsen szüksége ellenségekre, ha vannak barátai...
Csak azt sajnálom az egész szülinapomban, hogy az óriási szeretőm lelécelt,, miután felhúztuk egymást, mint az állat ott a kapuban, miközben a csaja jött érte... Te tudod Zsoltikám...
Másnap reggel ébredezés, majd go Balaton, ki a partra, be a vízbe, molylepke, Ariel, vizibicikli...parton megbotránkozás, hoztuk a formánk...naná, mikor egy buzi rádül és óriási melleidet kezdi masszírozni, mert az neked biztos jóóó... anyuka természetesen nem bírta ki: "most már abba lehetne ám hagyni" - kicccsalád: Te ki vaaaagy???
Hazafelé Veszprémben egy étteremben vacsi...nyolc állat azzal kezdi, hogy összetol két asztalt, aztán összevissza rendel, majd felhangosítatja a rádiót, énekel és táncol. Fizetésnél kiderült a pincér még élvezte is az unalmas hajtás közepette; egy élmény voltunk... sexyp.: "a táncért ma este nem kérek semmit!" - ennyi

103

...minden, ami van: 103 :D
103 gyertyaszál...
103 barát...sose foggyon el...
103 szék, asztal, stb. mindegy csak 103 legyen...
...és természetesen
...
103 pasi, "mert neked mindíg 103 pasid van" - by KisA.

RabK.

Van egy kedves meleg barátom, akinek köszönhetem nevem eme kitételét. Ami valójában így hangzik: RabKurva. Igen, jól láttad kedves olvasó... Persze valójában nem vagyok Rab, de hogy kurva, azzal nyilván sokan vitatkoznának. De a prűd emberek csúnyák is, mi meg kicsire nem adunk. Tehát Én élvezetből, az élvezetért sexelek. Szeretek kvázi idegenekkel, mert utána nem kell elgondolkodni, hogyan is legyen tovább. Tiszta és kötöttségektől mentes sex. Van nekem elég gondom az életben, minek bonyolítsam még ezt is.
De visszatérve a RabKurva kitételre ott a nevem mellett... J, a meleg barátom egy-egy összejövetel alkalmából rendszeresen megkérdi: "Te egy agyonbaszott kurva vagy? vagy széjjelbaszott kurva vagy? " Egy alkalommal aztán felkiálltott, hogy "RabKurva vagy!", merthogy egy szürke csíkos felső volt rajtam... elmés...aztán rajtamragadt...

oly egyszerűűű

Helllóóóótok!

A "kiccsalád" indított, illetve egy ötlet, mely egy alkoholmámoros, vagy tudomis én milyen hajnalon született, ott Adricskánál a kertben egy székben ülve, elmélázva, miközben néhányan a kert egy-egy pontján fetrengtek, mások a tetőn toples táncoltak, hogy meg kellene osztani valakivel, bárkivel, mindenkivel azokat a dolgokat, melyektől mi oly boldogok vagyunk.
...
Legyen tehát ez a blog az élet meghódításának, a korlátok áttörésének emléke, hogy ne vésszen el emlékezetünk labirintusában...
...
Nektek ajánlom "kiccsalád", hogy sose foggyon el!!!