Tegnap este Szentivánon dolgoztam, házhoz mentem egy vendégemhez. Ha Szentivánra kell mennem még mindíg elszorul a szívem. Főleg mikor elmegyek "abban" az utcában. Mindíg eszembe jut a ház, az életem, Tomi. Valahányszor rá, rájuk, a múltra és jelenre gondolok, megborzongok és rettenetes maró DÜH fog el. Tegnap arra jártamban eszembe jutott ismét és azon agyaltam, azon a pár méteren (szinte a másodperc töredéke alatt suhantak ezek át agyamon), hogy megtalálta a maga foltját, és milyen együgyű boldogságban élhet az ordenáré terhes nőjével. Akkor aztán eszembe jutott az "anyósom", hogy szegény mit élhet át. Őt tényleg szerettem, jó ember, és nem ezt érdemelné a fiától. Meg, hogy vajon mit szólhatnak a faluban, hogy jaaaj Tomikám végre gyereked lesz, de hogyhogy nem attól a városi jánytól... hallom fülemben csengeni a szomszéd Ilonka néni szavait... még mindíg ráz a hideg, és most, hogy írom e sorokat is mar belűlről valami...és látom magam rohanni, szaladni, menekülni...el onnan, el...!
Nem akarok többé együgyű boldogságban élni....
Én Boldog akarok lenni...
Én Elégedett akarok lenni...és Kiegyensúlyozott akarok lenni...és mindent megtehessek, amit Akarok, és ami lenni akarok...!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése