Nos... Mit is mondhatnék... Valószínűleg nem én leszek a Delfoi jósda soron következő tehettséggel teli reménysége. Az elmúlt hétvége eltelt anélkül, hogy Ádám megérkezett volna, hogy meglátogasson minket. Ennyivel rövidre is zárnám a történetet, mert nem mennék bele átlátszó sms-ek taglalásába, üres ígéretek kivesézésébe. Gondja baja...Övé!
Mi mindenesetre megoldottuk a hétvégén általa bekövetkezett űr kitöltését. Péntek - szombaton buliztunk egy nagyot nem is egyet kettőt. Majd a hajnalig tartó ivás (már aki) és tánc után az ágyunkba bezuhanva, szinte egész nap aludtunk, vagy csendesen elszenderegtünk mindanyian, ki - ki saját otthonában.
El offolgattam ezen a hétvégén, kellemesen elfáradt testemet az ágy úgy ölelte körbe, mintha sosem akarná elereszteni, mintha beleolvadván, egy férfi testében merültem volna el. Vannak érzések, melyeket az agyunk generál álmok, meleg dunyhák ölelésének hatására, de sajnos ezek hamis ábrándok, melyekből felébredve fogad a valóság, ami rideg és arculcsap, majd'hogynem kiröhög és ocsmányul leköp.
Utálom ezt az érzést, nyomorultá és keserűvé tesz. Rájövök hogy hiányzik valami...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése