Hallod, ma reggel ujjászülettem....Egy hajszálon múlt az életünk, mert anyukám is ott ült mellettem... egy 14 tonnás kamion, megpakolva betonnal.... szerinted???? Az egyik oszlopot úgy kerültük el, hogy az csak befordított, a másik előtt 5 centivel áltunk meg...30 métert tolt maga előtt, fel a padkára felszántva a füvet és nem vette észre...lehet ez volt a szerencsénk, mert, ha rásatuzik, maga alá gyűr, mint a szart! A másik szerencsém, hogy mögöttem csapódott be, pont az ülésem mögött gyűrődött be az autóm, és csukott meg...
...és rajtam olyan nyugalom volt végig, hogy a sikítozó anyámat nyugtattam abban a néhány másodpercben, hogy mindjárt vége és meg fog állni az autó....Belegondolni is rossz, hogy mi történhetett volna...de hál istennek nem történt...A lényeg az élet, mert abból csak egy van...minden más pótolható (élljen a busz!)
...és rajtam olyan nyugalom volt végig, hogy a sikítozó anyámat nyugtattam abban a néhány másodpercben, hogy mindjárt vége és meg fog állni az autó....Belegondolni is rossz, hogy mi történhetett volna...de hál istennek nem történt...A lényeg az élet, mert abból csak egy van...minden más pótolható (élljen a busz!)
Csak ülök a monitorommal szemben, és nézek ki a fejemből, és nézem a fényképet, ami háttérképnek ki van téve...a kiccsalád, az élményközösség....és végigsimítom rajtuk a kezem, és elfog egy könnyekkel teli érzés, hogy ha szerencsétlenül esik ez a ma reggel, akkor soha többé nem látom őket, nem érinthetem és ölelhetem őket...nem hallom nevetésük, énekük, és nem látom eszetlen táncuk...és nincs többé élmény...csak a szürkeség egy ideig, talán a gyász...és egy idő után elmúlok...eltűnök a semmiben...nagyon ilyesztő...még az írás is lelassult, nem oly eszeveszetten püfölöm a klaviatórát, mint máskor....
és eszembe jut a családom, a kicsi Linzim, mindenki....szeretem Őket!
Szeretlek benneteket...mindannyiótokat...barátot...családot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése