Zsófi gyakran álmodik szép jövőről, gyerekekről, családról...és olykor még ébren is elgondolkodik azon, mi lenne ha...
Sokszor érzi azt, hogy ez a test, amelyben él, nem is az ő teste, mert ő szépnek látja magát, és olykor egész másként látja a testét, mint az valójában. Álmaiban például mindig csak vékonynak látja magát, mintha valami korábban elkövetett bűne miatt ebbe a testbe zárták volna be. Mindig szeretett volna vékony, vagy legalábbis vékonyabb lenni. Aztán voltak az életében fordulópontok, melyek megértették vele, hogy így is boldog lehet, és boldog is volt, és most is az, ebben a testben, de mostanában egyre gyakrabban érzi, hogy fogyni kell!!!
Gondolataiban egyre gyakrabban tűnik fel valaki, aki társként mellette áll, azonos célokkal és élettel... sokszor érzi a magányt zsigereiben.
Így van most ezzel a Szabi gyerekkel is, hogy nem tudja mit akar, akarja-e egyátalán, érdemes-e egyátalán megküzdeni érte. Mert igaz, ami igaz már jó másfél éve megy az adok-kapok. Voltak jelzéseik, voltak kávézni, és mostanában kicsit gyorsulni látszottak az események, és aztán megint semmi...két hete majdnem semmi, de a lassú víz partot mos stratégia Zsófinál nem jön be...szereti, ha munkájának eredménye látszik.
Zsófi gyakran álmodik vele vad és erotikus fellángolásokról, szeretkezésekről...és mindig felébred.
Egyszer jó volna végre nem felébredni, hanem tovább szeretkezni, azzal a hús vér emberrel, aki mellette fekszik.
Nem csak álmodni szeretne az orgazmusokról, hanem átélni azokat. Az elmúlt másfél hónapban nem volt része ilyesmiben, csak a saját magának okozott "gyönyörökben". Hiányzik neki a sex... és akármennyire is van tele a telefonja számokkal, melyek tulajdonsai első szóra ugranának, nem kellenek neki a senkiháziak...egy van, akivel a mai napig szívesen sexel akármikor, az a Vadász, mert ott nem kell neki megteremtenie a feltételeket, egyetlen dolga van csupán, beülni az autójába és elfurikázni Tatára.
Igazság szerint úntatja már az a sok semmirekellő, akik mégha jó is velük a sex, másra nem valók, tudja a következő szavukat, ismeri minden mozdulatukat, tetteiek kronológiai sémába tudja rendezni.
Izgalomra, meglepetésekre, változatosságra vágyik. Nem is értem Zsófit mit panaszkodik Szabira, hiszen tőle aztán megkaphatja a kiszámíthatatlanságot, azt, hogy az eszét kell törnie újabb lépéseken...
Érdekes dolgok az álmok, mert nagyon vékony a mezsgye álom és ébrenlét között, amikor éppen csak kinyitjuk a szemünket és bőrünkön érezzük az álom páráját, mégis valami kérlelhetetlenül visszaránt minket a valóságba. Egy furi állapot...
Ti szoktatok ébren álmodni?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése