Hiánypótlások.... :D:D:D

Megpróbálom, most már néhány hét távlatából felidézni a dolgokat.

Balaton után sokminden történt...még szabin voltam, mert 10 nap szabadságot, amit még soha sem tettem, vettem ki egyszerre. Persze már tudtam, hogy a fennmaradó 7 napban sem fogok éppen pihenni. Kezeltem a Myke által kapott fülgyulladásomat több kevesebb sikerrel, aminek orvos lett a vége, meg egy halom gyógyszer: antibika és társai. :)

Voltam Bécsben, Szegeden....és mindenféle jóságot is csináltam :)

És persze, mert Én olyan vagyok, mindent tudok a szabadságomra időzíteni...azt gondolom a főnököm számára én egy főnyeremény vagyok :D:D:D

A viccet félretéve, sajnos komoly dolgokkal is muszály kellett foglalkozni, mert idő közben meghalt szeretett nagyapám. Isten nyugossza! 86 éves volt és korházban halt meg...beteg volt.

Temetésére egy nyári napon került sor, egy régebben árnyékot és enyhet adó fa emléke mellett, merthogy mára már azt is kivágták. Fura egy temetés volt. Szerintem hiba volt kicsi Linát elhoznia a nővvéremnek a temetésre, mert minden egyes alkalommal, mikor a lelkész nő éneklésbe kezdett halottunk lelkéért (merthogy evangelikus szertartás volt), Lina mind hangosabban sírni kezdett, s ahelyett, hogy saját fájdalmammal foglalkozhattam volna, őt kellett nyugtatni. Mindegy temetés és tor megvolt...ritka így együtt a család.

Rátett még a dologra a fáradtság is, hiszen 12 órás szakításon voltunk akkor már túl. (és hozzátehetném stílusosan, hogy "boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa")Előző délután, este, majd éjszaka Myke barátom szakított, illetve szakítani próbált párjával. A látszólag először higgadtan viselkedő srác egyszer csak átment eszelősbe, és hisztisbe. Lehúzott egy fél üveg whiskyt, ki akart ugrani az ablakon, bőgött és kérlelt, és könyörgött...fél 5-kor Ancsa Myke segítségére sietett, hogy valahogy megértessék Tomival, hogy haza kell mennnie Pestre, Győrben nem maradhat. Bepakolták a cuccait, lecipelték, hogy kocsiba rakják, majd irány Pest....hát nem elszaladt??? Nagyjából ezidőtájt beszéltünk telefonon, minek hatására én is csatlakoztam, hátha rám hallgat. Nem tudom mennyi ideig győzködtem, győzködtük, szépen, csúnyán, kérlelve, parancsolva, de semmi eredménye nem volt, majd mikor már végleg elszakadt a cérna, elkezdtük betuszkolni az autúba, ahol aztán Ancsámban is végleg elpattant valami, mert eszelős tekintettel, eltorzult arccal, folytogatva parancsolt rá, hogy üljön fel végre, vagy itt vége....soha többet ne lássam azt az arcot! De hatását megtette. Ezekután robogtunk Pestre, néma csendben, pánikrohamok közepette, miközben én hátul csitítgattam egy konkrét elmebeteget, kinek idege rám is átragadt mire felértünk. Szinte menekültem én is az autóból, mert kellett a levegő, az a 10 perc....amikor böfögve ráztam le magamról az idegességet.

Hazafelé szótlanul, elcsigázottan ültünk az autóban, már éjfél is elmúlt, mikor az autópályára értünk. Itthon aztán bementünk az Akácba, mert nagyon éhesek voltunk, s ettünk, csendben...tápláltuk a lelkünket, hogy új erőre kaphasson....mert lelki nyomorékok lettünk ezen az éjjelen...

Úgyhogy bocs, hogy ezt mondom....de Myke maradj az asszonynál, és dugj annyi pasival, amennyivel csak akarsz, de ezt mégegyszer nem csinálom végig :)

Legalább elmondhatom, hogy már volt ilyen szakításom is, mert ezt legalább annyira végigcsináltuk mi is....