Mindenki álltal köztudott, hogy kedvenc oldalaim egyike a facebook :) Elég jól nyomon lehet követni dolgokat, embereket eseményeket.
A cím nem tőlem származik, hanem Ocsy barátomtól, akivel még annak idején egy iskolába jártunk, és egy diákszínjátszó csoportban koptattuk azokat a bizonyos életet jelentő deszkákat...különböző fesztiválokra és megmérettetésekre jártunk egész évben, és ennek záróakkordja volt a nyaranta megrendezésre kerülő Gyomaendrődi Diákszínjátszó tábor. Ez volt a múlt héten, mint mindíg, születésnapom hetén, és idei képeinek adta ezt a nevet ocsy. Egészen huszonegykét éves koromig minden táborban részt vettünk csapatostul, aztán mindig voltak lemorzsolódók, ahogy aztán én is azzá váltam, ahogy mind egyre másfelé vitt az élet. Az Ocsy nem, ő megmaradt a "nevelőkkel" együtt ott, "gyomainak". És valóban...Gyomának megmaradt a nyoma, mert mindig nosztalgiával tölt el, és hiányzik, és bár csak ott lennék. Emlékszem a hosszú egyenes útra az állomástól a művházig, onnan a fürdőig és a táborig... Álmomban néha még járok ott, azokon az ismerős utcákon, élénken él bennem szinte az egész város, ahova mindig örömmel tértem vissza... A vonatról leszállva mindig ugyanazt éreztem, hogy megérkeztem haza, ahol csak annak kell lennem, aki vagyok, ahol majd aztán annyi lendületet kapok, hogy az egész évre kitart...
...és néztem Ocsy fényképeit...a Zsolt enyhén megőszült már...ha 10 év van köztünk, az azt jelenti, hogy mostanra már ő is betöltötte a 40-et. A Béla mind többször tűnik fel a tv-ben, és mosolyt csal arcomra, de a fényképeken, csak az a régi srác, akinek jellegzetes még az ülése is, az Áron, gitárokkal és dobokkal és mindenféle eszközzel körülvéve, amiből csak valami kis ritmust is ki lehet csalni, és az Ocsy, amint egy papír fölé hajolva valószínűleg az aznapi jelenet szövegén agyal...minden ugyan az...csak én vagyok már más.
Egyszer jártam arra autóval...nem volt ugyan az. Más szemmel, kissé zavarodottan néztem...azt a Gyomát akartam, amit gyerekként imádtam, ahol kibontakozhattam, ahol szárnyára kapott az élet, ahol először nem szégyeltem magam semmiért, ahol elvesztettem a szüzességemet... :)
Előveszem a régi képeket, scennelek is be belőle, hogy megmutassam mire is gondolok...bár a kétségbeesés fog el ebben a pillanatban, hiszen a fényképeim a pincében vannak eltéve, bedobozolva, mert annyira becses, annyira vigyáztam rá...de most lehet, hogy elmosta a víz, a víz, amely kegyetlenül tört be a pincébe elmosva ezzel talán az emlékeket is...
Ha elmosta, hát maradnak a képek a fejemben, minden pillanat élénken él olykor...mert Gyoma az Gyoma...megmarad a nyoma...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése