Naplemente

Még úgy két hónapja, mikor szakítottam a dániellel, hazafelé menet egy este éltem át ezt a naplementét.
Olvassátok hát szeretettel...tőlem.

Láttam már naplementét... sokat... szépet... hasonlót,
de olyat még nem, azóta sem, mint veled, oly sokszor.
láttam már naplementét gyönyörűt,
aranyló sárgát, mely narancsba fordult.
Láttam már borúsat s komorat, jópárat azelőtt.

Veled volt a legszebb és legmelegebb mindíg,
mert testedbe burkolóztam,
miközben a nap utoló sugaraival hívott a domb felett,
a kakas domb felett eltűnt,de másnap újra kélt,
sugaraival megint felmelegítette lelkemet.

Már nem lez soha többé olyan szép naplementém,
most is szép, arany színeivel,
oldalról világít és melegíti arcom a kocsi ablaküvegén át.
Tavasz van, akkor is tavasz volt, mikor megismertelek.
Kár, hogy elmúlt minden, kár... hogy így múlt el,
és nem lesz már többé naplemente...veled.