Nem tudom mit is mondhatnék...a szokásos hanulatban telt, a családdal, a közvetlen hozzátartozókkal és barátokkal. Egy valami hiányzott, és az nagyon. Ő.s hiába találkoztunk az ünnepek alatt, mégis hiányzott, hogy társként legyen mellettem.
És hiányzik most is és azóta is.
Itt van velem, de még sincs velem, mert keresi az útját, mert bizonytalan önnmagában,és ezáltal bennem is. Közel van, itt van, érintem, csókolom...csókol, szeretkezünk,de nem egészében, lényegében van velem. Kalandozik valamerre és már nem csak az eném. Nem birtoklnám, sosem tenném, de hiányzik...Hiányzik a lénye, mert az most nem az enyém. Nem tudom ki és mi gátolja abban,hogy átadja magát nekem. Hiányzik...
Tudom, hogy velem szabad lehet, és elengedheti magát, velem csodás lehet/lehetne.
Nem tudom hol van és merre jár...pedig nekem mindent elmondhat, tudja, hogy én toleráns vagyok tudja, hogy mindent megbeszélhet velem...
Nem tudom miért, mi okból érzem ezt...sohasem éreztem azelőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése