Az elmúlt nappokban egy ismeretlen aggódós ideges érzést ismertem meg magamban, amit még magammal szemben sem nagyon. Balesete volt a Dánielnek és ez úgy hatott rám egyetlen másodperc alatt, mint akiben egy kést forgatnak meg vagy nemis tudom...és dühös voltam, hogy nem rohanhattam azonnal hagyva csapot papot, az ajánlatot, a hülye számaimat...csak ültem, álltam, kimentem az udvarra, bolyongtam tehetetlenül az udvaron, aztán megpróbáltam tovább dolgozni, dolgoztam is, de olyan pattanásig feszült ideg volt rajtam, hogy bárki szólt, nem volt egy jó szavam...és remegett a kezem a lakkozás közben is, és tartott ez mindaddig, míg egy telefonnal a Ritával meg nem tudakoltuk hol van és hogy van...és különben is.
Majd este bementem hozzá, ahol az a gestapó nővér kb 60 másodperc után elzavart...de legalább láthattam, ahogy azóta minden nap egy kicsit :) Nekem így is az én Barackom, nekem ugyan az, nem látom hegesnek, nem látom sérültnek. Most valahogy új, ma más és magabiztosabb volt. Mint aki, integy megkönnyebbül egy vallomás után... A sebek begyógyulnak, és csak egy rossz emlék lesz csupán.
De ez tán választóvonal is...valami újnak a kezdete...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése