Megcsörrent a telefon... az előző másodpercben talán vagy egy éve? Kipattantam az ágyból, nem az én telefonom szólt, hanem anyukámé...a következő pillanatban már fel is vette, állt az ágy végében..."én vagyok" mondta, álltam én is meredten az ajtóban...tudtam, Ő is tudta....már akkor, mikor megszólalt a telefon éles hangja. Higgadt maradt látom elszürkülő arcát... visszamászott az ágyra, leült...nem kellett volna mondania, tudtam...de mégis, mintha nyugtázta volna a tényt, apád meghalt hajnalban, háromnegyed ötkor, és sírni kezdett, folytak a könnyei...nem volt hisztis, hangos...csak sírt, és nyöszörgött, hogy mi lesz velünk, és hogy miért ilyen korán.
Bebújtam mellé az ágyba, az apám helyére....reggel fél 8 volt, akkor már ő egy hideg fém "ágyon" feküdt, talán le is csupaszították már, egyedül volt a sötétben valami hűtőkamra szerűségben...remélem nem félt. A fejemet anyám ölébe hajtottam, végtelen kisgyermek voltam, és a könnyeim nekem is folytak, és el sem tudtam képzelni, hogyan lesz aztán... És abban a pillanatban felnőtt emberré váltam...egy félig elárvult, felnőtt emberré.
Tegnap hajnalban, már hazaértem, és nem tudtam aludni, ezért beszélgettem a neten...valamikor 4 körül vagy után kapcsoltam ki és döntöttem el, hogy alszom, lehet, hogy kicsit aludtam is már, mikor furcsa dolog történt...szerintem itt járt, mert nem lehet véletlen az érzés, azon a napon, abban az időpontban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése