Ma eljött az idő, hogy a pincében lévő dobozaimat egy nagy sóhaj mellett felvigyem a levegőre, és a csúszós, nyúlós, nyákos dobozokból előkotorjak mindent, amiket beléjük zsúfoltam még utolsó, egyben visszaköltözésem soárn. Hogy kiszedegessem, és válogassam és megmentsem a múlt emlékeinek romjait. Sikerült pár darab fotót, néhány személyes, másktól kapott diszecskét, ilyen kis szentimentalitásomat igazoló, másnak csetresznek tűnő dolgot kimentenem. Valamint elmúlt 10 éves munkavizonyom papírjait, melyeket a kert különböző pontjaira teregettem szét, hogy száradjanak. Majd este, mikor bementünk összeszedtem őket, fogtam a vasalót, és egyenként kivasaltam őket, hogy egszer majd még hasznáhatóak legyenek.
Szívszorító élmény volt...a szívemet facsarta két marékra, mikor pótolhatatlan fényképeket dobáltam egyenként a plasztik szemeteszsákba, amikor rájöttem, hogy ezek szépsége már csak a szívemben fog élni, de valahogy most nem volt helyük...próbálták magukat betuszkolni oda, miközben az a 10 ujj úgy szorította.
Hjajjj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése