Péntekenként nem tudom eldönteni, hogy csak a pénteki hangulat teszi, vagy ténylegesen hét végére már ennyira rottyon bírok lenni...hogy szinte méla undor fog el a munka puszta említése hatására is...
Sokat gondolkodtam már azon, hogy az életem hogyan és hová vezet...úgy érzem jó úton járok, csak hiányzik valami még mindíg és folyamatosan, és változatlanul... de abban a pillanatban, hogy megkapnám valami hihetetlen módon tud idegesíteni és nyűggé válni...Hülye vagyok?????
nem tudom...nem vagyok alkalmas klapcsolatokra...szerelmekre...talán még barátságokra sem... Nem vagyok egy figyelmes és odaadó típus...nem figyelek eléggé az emberekre...valahol még talán a barátságok is elvesznek egy idő után a középszerűség tengerén...miért van ez így...csak én érzem így? vagy a körülöttem élők is látják? Így látnak? Ezt az antiszociális énemet?
Miért tudok oly érzéketlen és hideg maradni azokban a pillanatokban is mikor elvárható lenne valami minimális meghittség.
Alapvetően nem ilyennek kellene lennem, valahol valami rossz irányba vitt...
Nekem a sex az csak sex... olyan mint az evés...na jó kicsit élvezetesebb azért... de lételemem, azt azért kijelenthetem...imádom. De miért nem érzem szükségét, hogy utána odabujjak a másikhoz, miért nem érzem szükségességét, ha barátként tekintek rá, hogy néha felhívjam, vagy törődjek vele???
Jó példa erre az Ádám...Tök jó fej...marha jókat lehet vele dumcsizni, bírom...de nem jut eszembe, hogy akár hetente egyszer is ráüzenjek..ha hív..hív; ha nem...nem.
ÁÁÁÁÁ el vagyok én cseszve...
Bele vagyok fásulva az életembe, hoogy folyamatosan dolgozom, és más gondolatom sincsen... állandóan azért a kevéske pénzért gürcölök, hogy ki tudjam fizetni minden azután a fasz után rámmaradt adósságot. Miért kellett nekem egyáltalán szóbaállni vele 5 évvel ezelőtt???!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése